Kisalföld logö

2018. 05. 21. hétfő - Konstantin 13°C | 23°C Még több cikk.

Bábolnai Napok huszonegyedszer

Megnyíltak a Bábolnai Napok, sorrendben huszonegyedszer. Mindenképpen rendhagyó időben, hiszen a nagyszabású rendezvény életre hívója, a Bábolna Rt. végelszámolása várható.
A jövő válaszolja meg, hogy nyerő volt-e a 21-es szám, tudniillik, hogy 21-edik alkalommal várja tegnap délutántól Bábolna a gazdanapok rendezvényén a mezőgazdasági ágazat iránt érdeklődőket. Szép és hasznos hagyomány volt eddig, de nagy kérdés, lesz-e, s ha igen, milyen folytatása.

Végelszámolásra kerül a Bábolna Rt., közölte a tegnap délutáni megnyitóján Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, s mindjárt hozzátette, hogy a bábolnai ménes és az ottani növénytermesztési központ nemzeti kincs, és továbbra is nemzeti tulajdonban marad.

Nem rekordszámban, hiszen voltak ennél már többen is, mindenesetre százötvenkét kiállító, tizenkétezer négyzetméteren mutatja be termékeit. Érdemes tehát, különösen a Kisalföldről ellátogatni a Bábolnai Napokra.
Németh Imre az ágazat változásairól szólva elmondta, az uniós élelmiszer-feldolgozás mondhatni tíz óriáscég kezében összpontosul, s velük szemben áll tízmillió uniós mezőgazdasági termelő. A magyarok egyet tehetnek, ehhez alkalmazkodnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Írja meg!

Közérdekű híre vagy jó ötlete, szabadidős programajánlata van? Rangos versenyt, vetélkedőt nyert… Tovább olvasom