Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 17°C Még több cikk.

Babanap a pedagógiai főiskolán

A magzatvédelemről, a születésről, a családtervezés szociálpolitikai és családpolitikai hátteréről tartottak szakmai programot az egyetem szociál- pedagógus-hallgatói. Délelőtt babanap várta az érdeklődőket, délután pedig többek között a családtámogatási rendszerről hallgathattak meg előadást.
Interaktív babaváró programmal kezdődött a Nyugat-Magyarországi Egyetem szociálpedagógus-hallgatóinak szakmai programja tegnap. – A demográfiai kutatásokból kitűnik, hogy az utóbbi évben közel százezerrel csökkent hazánk népessége, a válások száma pedig egyre nő – mondta el érdeklődésünkre dr. Závoti Józsefné főiskolai docens. – Szinte minden második fogantatás abortusszal végződik, tavaly ötvenezer terhességmegszakítást végeztek hazánkban. A rossz statisztikai adatok is közrejátszottak abban, hogy egy szakmai program keretében beépítsük a tantervbe a családtervezést, magzatvédelmet.
– A hallgatók egymásnak tartanak interaktív előadásokat például az anyaságra való felkészülésről, a csecsemőápolásról, babakellékekről, baba-mama klubokról – mondta el Molnár Katalin kurzusvezető tanár. – A rendezvényre az intézményen kívülről is érkeztek érdeklődők, ezenkívül meghívtunk gyermekvédelmi szakembereket, védőnőket és nagycsaládosokat is.
Délután a soproni Gólya Alapítvány, az Alfa Szövetség és a Nagycsaládosok Országos Egyesületének szakemberei tartottak előadásokat, melyeken a hallgatóknak lehetőségük volt kérdésekkel, véleményekkel megvitatni egyes témákat a családtervezéssel kapcsolatban. A rendezvényre az otthon szülés kapcsán a véleményeket markánsan megosztó dr. Geréb Ágnes szülész-nőgyógyászt is meghívták, ő azonban épp egy szülést vezetett, ezért nem tudott eljönni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A bajnokság állása

1. Tovább olvasom