Kisalföld logö

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -7°C | 2°C Még több cikk.

Az üvegezés nem olcsó, de megfizethető

Az üveg természetes kelléke a mindennapjainknak, általában észre sem vesszük, hiszen a szó szoros értelmében átlátunk rajta. Figyelmet csak akkor szentelünk neki, ha törik. Körképünkből kiderül, hol és mennyiért érdemes üvegeztetni.
Az építőipar és a lakáshitelezés felfutása természetesen az üvegezési ágazat teljes vertikumában érzékelhető, így az elmúlt egy esztendőben jelentős keresletnövekedést érzékeltünk, legyen szó ablakokról, biztonsági vagy speciális üvegekről, lakberendezési kellékekről – mondja Sipos Aurél a térség legnagyobb üveggyártó és kereskedelmi cégének marketingvezetője.

Az üvegezési szolgáltatásokat, úgy hasonlítottuk össze, hogy minden cégtől, műhelytől ugyanarra az igényre kérünk árajánlatot. Kérésünk a jellegzetes, 130x130 centiméteres, három milliméter vastag lakótelepi ablak cseréjére irányult, s kíváncsiak voltunk a biztosítási üvegezés lehetőségére is. További kéréseink közé tartozott egy 60x85 centiméteres, három mm vastag, szélén 1,5 centiméteren csiszolt tükör készíttetése. Ez utóbbi feladatnál próba elé állítottuk az üvegeseket, mert 3 milliméteres üveglapot nem lehet másfél centiméter szélesen elfogadható minőségben és küllemben elkészíteni.

Körképünk alkalmával öt műhelyben a Szilánknál, a Délfánál, majd Bulik István, Pintér Miklós és Szilágyi László vállalkozók üvegműhelyében érdeklődtünk, kuncsaftnak álcázva magunkat.

A lakótelepi ablak cseréje esetében arra jutottunk: a legjobban akkor járunk, ha vigyázunk a ház szemeire. A hármas float-javításként megjelölt munkát ugyan mindenütt gyorsan vállalták, így nem fordulhat elő, hogy az üvegesre várva napokig fagyoskodunk, ám az áraktól és a biztosítási teendők intézésétől bizony „fáztunk„. Ingyenes biztosítási üvegezést kizárólag a Szilánknál találtunk, s mint megtudtuk, ez az országban is egyedülálló szolgáltatás. Itt az ügyfél dolgát egyszerűsítette a cég, amikor három nagy biztosítótársasággal szerződést kötött. Ahol ablak törik, s a Szilánkot bízzák meg a javítással, annak nem kell kifizetnie az üvegezés számláját, ezt a cég és a biztosító egymás között intézi.

A lakótelep ablak cseréjének ára 7- 10 ezer forint között mozog, a legolcsóbbat 7 ezer 400 forintért találtuk, míg egy kis üvegműhelytől kaptunk 11 ezer 217 forintos árat is. Igazolódni látszott a mondás, hiszen ahány üvegezési társaság, valóbban annyiféle árkalkuláció. Míg a két nagy cégnél pontosan megtudtuk, mennyibe kerül a kért szolgáltatás, addig a kisebbeknél volt, aki a végleges árat adta meg, volt aki jelezte, plusz-mínusz ötszáz forintos eltérés előfordulhat, s akadt ahol kiszállási díjat számoltak fel, s volt, ahol pusztán négyzetméterárat kaptunk.

A tükörkészíttetésnél örültünk annak, hogy öt „próbacégünk„ közül egyetlen sem vállalta a 3 mm vastagságú üveg csiszolását. Három mestert nem tudtunk becsapni, ugyanis azonnal közölték, a kért csiszolást nem lehet igényesen elkészíteni, míg a másik két műhelyben egyáltalán nem vállalták a fazettázást. Az ajánlatokat vastagabb üvegre kaptuk. E szerint egy 60x85 centiméteres, csiszolt szélű tükörért a Szilánknál kérnek legkevesebbet, 7115 forintot, míg a legmagasabb ár meghaladta a 8 ezer forintot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az összeg sokszorosa kellene

Legfeljebb 9–10 milliárd forint lehet az az európai uniós támogatási keret, amelyet… Tovább olvasom