Kisalföld logö

2018. 05. 23. szerda - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Az ukrán határ mellett is sertéspestissel fertőzött vaddisznótetemet találtak

A fertőzés feltehetően Kárpátaljáról, a fertőzött, vírushordozó vaddisznók tavaszi vándorlása során került Magyarországra.
Elhullottan talált vaddisznóból mutatta ki szerdán az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát az ukrán határhoz közeli, Szatmár-Bereg megyei Tiszakerecseny község határában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az állategészségügyi szakemberek az országos főállatorvos utasítására haladéktalanul megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását - tette közzé a hivatal a honlapján csütörtökön. 

A Nébih közleménye szerint a korábban Heves megyében megállapított betegség jelenlétét a Nyírerdő Zrt. vadászterületén talált vaddisznóból származó mintában mutatták ki, a járványügyi nyomozás jelenleg folyamatban van. A fertőzés feltehetően Kárpátaljáról, a fertőzött, vírushordozó vaddisznók tavaszi vándorlása során került Magyarországra.


    
Az ASP megállapítását követően az országos főállatorvos - a Heves megyei esethez hasonlóan - minden szükséges intézkedést elrendelt. Többek között kijelölték a fertőzött, valamint azon belül a betegség szempontjából különösen ellenőrzött területet. 
    
Kiemelték, hogy az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes. Gazdasági kára jelentős, ami egyrészt a megbetegedett állományok leöléséből, másrészt a kereskedelmi korlátozásokból adódik.
    
A betegség illegális sertésszállítással, ragályfogó tárgyakkal és fertőzött húst tartalmazó élelmiszerekkel is terjedhet. Ezért a Nébih felhívja minden állattartó figyelmét a jogkövető, felelős magatartásra annak érdekében, hogy a járvány házi sertésekre ne terjedjen tovább. A sertéseket állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladékkal ("moslékkal") tilos takarmányozni. Emellett, ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlel, 24 órán belül értesítse az állategészségügyi szolgálatot - közölték. 
    
Az állategészségügyi hatóság, az országos főállatorvos utasítására, kiemelten ellenőrzi a komoly kockázatot jelentő élőállat szállításokat is. Az utóbbi időszakban 10 ellenőrzés alkalmával mintegy ezer malacot öltek le, mert nem volt megállapítható a származásuk, az állategészségügyi állapotuk - emelte ki közleményében a Nébih.
    
A betegségről, az elrendelt előírásokról, korlátozásokról, valamint az érintett területekről részletes információk találhatók a Nébih honlapján.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

2019 végén kezdődhetnek a Paks II. beruházás főépületének érdemi munkái

Esetleg 2020 elején. Addig is mintegy 80 létesítményt, műtárgyat kell megépíteni, hogy a főépület… Tovább olvasom