Kisalföld logö

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 6°C Még több cikk.

Az RTL Klub szerint nem kell árat emelni

A csatorna szerint a szolgáltatók váltsanak szemléletet, és a legnagyobb csomagokból szórják ki a kevésbé nézett csatornákat.
Az RTL Klub álláspontja a kábeltelevíziós díj bevezetésével kapcsolatban

Az RTL Klub örömmel fogadta Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének tegnap (október 14. - szerk.) délutáni nyilatkozatát arra az Elnök Asszonynak írt nyílt levélre, amelyet a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség tegnap hozott nyilvánosságra azzal kapcsolatban, hogy az RTL Klub a jövőben díjat kér a kábeltársaságoktól műsorának továbbításáért.

Az elnök asszony nyilatkozatából egyértelműen kiderül, hogy jogos igénynek tartja az RTL Klub díjra vonatkozó igényét, valamint fontosnak tartja a kábel-előfizetési díjképzés átláthatatlanságának megszűntetését. Az a szándék, hogy ezeket a kérdéseket a készülőben lévő új médiaszabályozás rendezze, egyben azt is jelenti, hogy 2011-től új időszámítás kezdődhet a kábelszolgáltatók és a televíziós műsorszolgáltatók viszonyában.

Az RTL Klub már a korábbiakban is többször jelezte, hogy a jelenlegi helyzet tarthatatlan, az elmúlt 13 év történései jelentős piaci anomáliákat okoztak. Az országos kereskedelmi televíziók indulásakor az alakuló tévék műsorait a kábeltársaságok nem az úgynevezett - Magyarországon csak a közszolgálati csatornákat tartalmazó - szociális csomagba, hanem a jelentősen drágább bővített csomagba tették. A szolgáltatók így az évek során több százmilliárdos bevételre tettek szert, amely összegen csak a tematikus adókkal osztoztak és osztoznak a mai napig is. Így a bevételekből csak éppen az a két adó nem részesül, amelyek a legnagyobb szerepet játszották abban, hogy az előfizetők a drágább csomagokat választották. Mindeközben a kábelszolgáltatók ráadásul jelentős állami támogatásokhoz is jutottak a hálózataik fejlesztéséhez, amelynek anyagi fedezetét éppen az országos kereskedelmi televíziók koncessziós díja adta. Így ma Magyarországon az a helyzet, hogy a kábel-előfizetők gazdagítják a kábelszolgáltatókat, fizetnek sok olyan csatornáért is, amelyet ritkán vagy akár soha nem néznek. A kábelszolgáltatók a nekik befolyó tízmilliárd feletti éves bevételeiken csak éppen azokkal a társaságokkal nem osztoznak, amelyeknek elsősorban köszönhetik ezen bevételeik keletkezését. Álláspontunk szerint ez a helyzet közgazdaságilag és erkölcsileg egyaránt elfogadhatatlan. Így a probléma végletes leegyszerűsítésének tartjuk a szolgáltatók azon álláspontját, amely törvényszerűnek tekinti, hogy az általunk szorgalmazott díj bevezetése a kábel-előfizetések drasztikus emelkedéséhez vezetne. Nem kell ugyanis ettől tartani, ha a kábelszolgáltatók maguk is szemléletet váltanak és azokat a csatornákat szerepeltetik legnagyobb csomagjaikban, amelyekre valóban tömeges nézői igény mutatkozik.

Téves hivatkozásnak tartjuk azt is, hogy az akár analóg, akár digitálisan szabadon fogható (free to air) csatornák díjigényét a szolgáltatók a "miért fizessek azért, ami ingyen van?" kérdéssel próbálják lesöpörni az asztalról. A szabadon fogható csatornák vétele ugyanis - a jelenlegi jogi helyzetben is - csak az állampolgárok, azaz a nézők számára ingyenes, amennyiben a nézők ezt a vételi módot választják. Az adás továbbítása kábelen, vagy bármilyen más, a földfelszíni műsorszórástól eltérő módon azonban már most is engedélyhez kötött. Ezeket az írásos engedélyeket a kábelszolgáltatók csatornánk vonatkozásában eddig is tőlünk szerezték be. Az RTL Klub most éppen arról döntött, hogy a jövőben ezt az engedélyt csak ellenszolgáltatás fejében biztosítja.

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. stewe7109 2010. október 18. 11:35
    „Kisokoska, foggalmad a leghalványabb nincs arról, hogy én mit hova sírok!
    Fel se fogtad mire gondoltam.”
  • 28. nüs 2010. október 17. 07:42
    „Én a retek klubbot szórnám ki a csomagból, sose nézem, akkor miért fizessek érte???”
  • 27. duc_de_Orbieu 2010. október 17. 04:41
    „Felülem meg lehetne szüntetni mind a kettőt.Egyiket se nézem már több mint hat éve egész egyszerű oknál fogva mert mindent lead valamelyik német csatorna már sokkal előbb (kivétel: a Hősök,de mint tudjuk a kivétel erősíti a szabályt), másrészt nem igazán érdekel a 100x vetített Karácsonyi Bunyó, vagy bármelyik
    100x levetített más film.
    Megoldás:Nem a kábelt bevezettetni, hanem felszerelni egy parabolazükröt, beállítani, csatlakoztatni a beltéri egységet és a tv-t a megfelelő kábelokkal. A komplett szett talán ha 30000 forint. És csak egyszer kell kicsengetni...

    De aki hülye az csengessen hónapról-hónapra a kábelszolgáltatóknak.
    A fent leírt megoldás egy év alatt behozza az árát.....”
  • 26. PJ 2010. október 16. 20:17
    „retek klub, tv2 szar ... hányadék...”
  • 25. bojtár 2010. október 16. 19:57
    „14. mindigatutit 2010.10.16. 09:17-tudod pár szóval lehet leírni ezt a két adót cionista hazug megtévesztő felbujtó ,de mégis mit vársz izrael által irányított tv csatornától”
  • 24. kisokoska 2010. október 16. 19:26
    „"stewe 0179" Te visszasírod a szocit, mikot két tévé. bocs három TV volt a Dunával együtt. Nézd őket ma is ha annyira tetszenek.”
  • 23. Mankapunka 2010. október 16. 16:29
    „Zoli Én is köszönöm,hogy vannak még tisztességes emberek.

    Széchenyi Aki nyitott szemmel jár,az úgyis tudja,hogyha arra felé nyugdíjashoz törnek be,és van 14 év alatt,hogy azok mind csigányok,ezt nem kell már mondani,ez természetes dolog számomra.

    Ez ellen csak a jogalkotók tudnának tenni,de azok meg azt hiszik,hogy ezzel nyugodt légkört teremtenek,ha a TV-ben nem a frankót adják le.”
  • 22. széchenyi12 2010. október 16. 15:31
    „Nem kell fél hetes híradót nézni, mert az nem híradás. Hogy a sok fehér nyugdíjast leölik keleten az ugysincs benne......csak a bűnözök mosdatása.......
    online portálokon kell hírt keresni..van bőven!!!!!”
  • 21. BZOLI68 2010. október 16. 15:27
    „Mankapunka 100% igy van.Koszonom eszreveteled.”
  • 20. Mankapunka 2010. október 16. 13:35
    „14. mindigatutit 2010.10.16. 09:17

    Én is ezen szoktam nevetni. Senki nem nézi az RTL-t,de tudja,hogy mi van a Barátok Köztben!!!!!!!!!!!!

    Én bevallom, a TV 2 tényleg szar,de az RTL-t nézem a Cool TV-vel együtt.

    Páran itt meg elég képmutatóan írnak,de a fél hetes híradót valamelyiken meg úgyis megnézik.”
  • 19. stewe7109 2010. október 16. 12:50
    „Darazs
    Az ötlet nem új, logikus is ergo nem ide való. Kulturált helyeken biztosítanak így műsorokat abból a pénzből amiket máshol harácsolnak össze a vacaknézető csomagrendszerrel...”
  • 18. stewe7109 2010. október 16. 12:38
    „Haszontalan csatornák szerintem ma: 1. RTL klub; 2.TV2; (innen a sorrend tetszőleges....)
    De hogy ezen médiahulladékok miért nem hisztiztek azelőtt hogy a százmilliárdos hasznok megjelentek...
    Ja, és mehet még a NEO meg a Class fm is... (A sláger is mehetett volna.)
    De ahogy látom a rádiók kivételével (mondjuk arról nem is szól a cikk, mea culpa) nagyon azonosak a hozzászólások....”
  • 17. pancser 2010. október 16. 11:12
    „Ez kedves "AHA" nem igaz. Nézik a gagyit, főleg női oldalról, valahogy a nőknek ez vonzóbb. Ezt jól le lehet mérni egy átlagos városi női fodrász üzletben. A háromnegyed helyett az 1/3 az igaz, de ez is óriási szám. Na most ha külön kéne rájuk előfizetni akkor ráballagnának az adók, mert földi antannával is lehet őket fogni már aki kedveli őket. Nálam 100 percből 1.-ben meg. Mert a híreket máshol hallgatom, meg az időjárást is. Filmekhez nem ezt a csatornát használom, művészeti, kertészeti, történelmi dolgokhoz ott vannak a tematikus csatornák. Maradnak az pocsmánynál, ocsmányabb gagyik a primitíveknek. Sokan vannak nézzék. Viszont nyugadtan kihagyhatók a kínálatból!”
  • 16. AHA 2010. október 16. 10:35
    „Végül is a Jobbikosoknak ez lett az egyik veszte a szavazásnál.
    Megszüntetni ezt a két adót.Hiába értek vele én is egyet,de nincs igazunk.
    Az emberek nagy része csak ezt nézi.Akár beismeri akár nem.
    Ha ezeket külön tennék,csak ezekre lenne számottevő az előfizetés,a többire alig lenne "jelentkező".
    Ez húzza a többit is.Tudom,az itt jelenlévők közül senki nem néz semmit.
    De az ország háromnegyede csak ezt nézi.”
  • 15. @Gabben 2010. október 16. 09:32
    „ezzel azt érik el hogy senkinek nem kell majd ha fizetni kell érte :D nem mintha így nézném”
  • 14. mindigatutit 2010. október 16. 09:17
    „olyan érdekes,hogy ebben az országban mindenki mindent fikáz.itt is jó látható,hogy senki nem nézi ,de tökéletesen tisztában vannak ,hogy milyen műsorok mennek.AKKOR NE NÉZZÉTEK BAMEG!!!!”
  • 13. Darazs 2010. október 16. 08:14
    „Nekem egy teljesen új ötletem van. A digitális setopbox érzékeli, hogy a chipes kártya melyik csatornát kell blokkolnia. Ezért képes akár csak egy adó blokkolására is. _Javaslom, hogy mindenki kiválaszthassa akár egyesével is az adókat. És a szolgáltató csak adónként számlázzanak. Nem kellenek olyan csomagok, amikben sok a "szemét" és csak 3-4 adó , amit néznénk. A kábeleseknek viszont ehhez szoftver kell cserélni. Vége lehetne az ilyen rablásnak.”
  • 12. Pikulics 2010. október 16. 03:06
    „A TV2 és az RTL-Klub müsorát nem nézem egész nap, de minden nap lehet néznivalót találni. Meg is tudnék lenni nélkülük, hiszen többségében szabadon fogható német és angol nyelvü adókat nézek. Viszont kapásból tudnék 8-10 adót megnevezni, ahol hetente egyetlen nézhetö adást sem lehet találni. Tehát tényleg lenne lehetöség néhány csatornát kibillenteni a kinálatból. Az alapvetö probléma a csomagok összetétele. De melyik "szolgáltató" kiváncsi a véleményemre?”
  • 11. pancser 2010. október 16. 00:27
    „"Gonzo" Az ötlet nagyon jó, legyen ennek az általam ritkán nézett adónak külön csomagja, aztán majd meglátjuk. Nekem nem kellenek így se meg úgy sem, bár az alsó primitív harmad nem tud meglenni néküle!”
  • 10. maraton 2010. október 15. 22:20
    „Ezúton kérem, hogy a retek klubot tegyék választhatóvá, mert nekem semmi szükségem rá, ergo egy vasat sem adnék érte, akinek megéri, az meg ha akar fizessen. Egyébként kapnak eleget a reklámokért, csak telhetetlenek”
29 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyerekek loptak egy sportszertárból

Három gyerek lopott sportszereket egy szertárból a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Novajidrányban; elfogták őket. Tovább olvasom