Kisalföld logö

2017. 08. 16. szerda - Ábrahám 17°C | 30°C Még több cikk.

Az özvegy hitt férje életművében

„ A család nevében mondhatom, örülünk annak, hogy Győr emléket állít a férjemnek” – jelentette ki a Kisalföldnek Horváth Edéné, a Rába egykori vezérigazgatójának felesége.
Horváth Ede özvegye: „A férjem is hitt abban, hogy ötvenévi munkája Győrért és a Rábáért nem merül feledésbe."
Az özvegyet tegnap ménfőcsanaki otthonában kerestük fel azzal a hírrel, hogy napokon belül megalakul az az alapítvány, amely Győr ipartörténeti emlékeinek s az azt alakító személyiségeknek, így Horváth Edének is emléket kíván állítani.

Horváth Ede felesége lapunk kérdésére kifejtette, nemcsak ő, hanem életében még férje is hitt abban, hogy az utókor elismeri majd egykori vezérigazgatóként Győrért elért eredményeit. Hitt ebben akkor is, amikor megfogalmazása szerint méltatlan körülmények között elküldték a gyárból. „A nyugdíjazását nagyon rosszul élte meg a rendszerváltáskor, lelkileg nagyon bántotta" – idézi fel a feleség az akkori időket, s elárulja azt is, a rendszerváltás után több ajánlatot is kapott férje.

Ezek azonban Győrtől távol estek, s bár ha dolgozhatott volna, lelkileg megnyugszik, a Rábán kívül azonban nem tudta elképzelni az életét. Horváth Edéné nem titkolja azt sem, férjének később a Rába is ajánlott egy irodát, ő azonban csak a termelésben tudta elképzelni magát, így nem fogadta el az ajánlatot. Maradt tehát a nyugdíjasok otthoni élete. Elvégezte a ház körüli teendőket, a Rába kapuját azonban csak egyetlenegyszer lépte át, amikor Pál László akkori ipari miniszter Győrött járt.

Kérdésünkre, mi lehet az oka, hogy Győrött most került napirendre Horváth Ede emlékének megőrzése, az özvegy azt mondta, bizonyára közrejátszik ebben férje halálának közelgő ötéves évfordulója mellett az is, hogy a mostani Rába árnyéka az akkori időknek.

Mint az köztudott, Horváth Ede hamvait a Mosoni-Dunába szórták, így a család ha emlékezni akar, a folyóhoz megy, s virágot dob a hullámokba.

Győr Ipartörténetéért Alapítvány

A jövő hét közepén jön létre az az alapítvány, amely Győr ipartörténeti emlékeinek és személyiségeinek emlékét hivatott megőrizni – közölte lapunkkal Kovacsics Imre vállalkozó, aki elmondta azt is, helyi történészeket szeretnének bevonni a munkába. Az ötletet és a kezdeményezést támogatja a győri Pro Urbe Egyesület is – ezt dr. Écsi Béla elnök is megerősítette lapunknak. Korábban a Pro Urbe két vezetője Kovacsics magánvéleményeként tüntette fel a vállalkozó kezdeményezését.

Kapcsolódó cikkek >>

Horváth Ede szobrot kap? (2003-05-07) >>

Emléket állítanának Horváth Edének (2003-05-07) >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nemzeti Filharmonikusok: Kiscell után turné Japánban

Június 10-én este fél nyolckor Bartók Béla A Kékszakállú herceg vára című operáját szólaltatja meg… Tovább olvasom