Kisalföld logö

2018. 02. 23. péntek - Alfréd -1°C | 2°C Még több cikk.

Az Összefogás Párt 200 forintot ad egy aláírásért

Egy aláírásért 200 forintot fizet az Összefogás Párt, amely egy internetes hirdetési oldalon keres aláírásgyűjtőket arra a 42 településre Tapolca és Ajka környékén, ahol április 12-én időközi országgyűlési választás lesz - írta pénteki számában a Népszabadság.
Szepessy Zsolt, a párt elnöke a lapnak azt mondta: a nagy pártok kiépítették a maguk struktúráját, hálózatukat, intézményrendszerüket. Pártja nem tud előnyöket, munkalehetőségeket, kapcsolati tőkét ajánlani az őket segítőknek. Szerinte a hirdetésben megjelöltek egy alkalmi munkát jelentenek, csak ők legálisan, átlátható módon pénzt fizetnek érte. Hozzátette: az aláírásgyűjtők jelentős részét a szórólapozásban, a plakátragasztásban, a szervezésben is foglalkoztatják a kampány során.

A párt elnöke arról is beszélt: józan emberként tudja, hogy a nagy pártok árnyékában ezeken a választásokon most nincs esélyük a győzelemre. Arra a kérdésre, hogy akkor miért indulnak, azt mondta: a 2018-as győzelem érdekében. Úgy vélte, minden jelölésük, indulásuk növeli az ismertségüket.

Szepessy Zsolt fontosnak tartotta megjegyezni: módszerük jogszerű, legális.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Simicska-ügy miatt távozik a Class FM hírigazgatója

Mezei Zsoltnak az sem tetszett, hogy a nagyvállalkozó nyílt médiaháborúba kezdett a kormánnyal. Tovább olvasom