Kisalföld logö

2018. 02. 24. szombat - Mátyás -8°C | 2°C Még több cikk.

Az önkormányzatnak az idősek igényeit kell kiszolgálni

Vadosfán jelenleg alig kilencvenen élnek, noha a település „fénykorában” közel háromszázan vallották magukat vadosfainak. A helyiek a lélekszámcsökkenést többféle magyarázattal indokolják.
A dél-rábaközi Vadosfán száz alá csökkent a lélekszám. A helyiek azt mondják, azért, mert a környéken nincs munka, nincs, ami otthon tartsa a fiatalokat. Pedig a község múltja büszkeségre adhat okot az ott élőknek.
Az 1681-es országgyűlés Sopron vármegyében Nemeskér mellett Vadosfát jelölte ki a protestáns hívek nyilvános vallásgyakorlására, ahol papot és tanítót is tarthattak. A tekintélyes méretű evangélikus templom ma is áll, közvetlenül a katolikus szomszédságában. Csak a hívek fogynak egyre a faluból.
A múlt emlékeit őrzik a községi temető régi, megkopott sírkövei is. A régi sírkertben maradtak fenn és az egykori birtokos, tehetős családok neveit őrzik.
Tompos Ernő Vadosfa szülötte, ma Mihályiban él. Édesanyját rendszeresen látogatja, így figyelemmel kíséri a község életét is.
– Azt hiszem, Vadosfának most sajnos csak a túlélés lehet a célja, mint a többi, hasonló nagyságú településnek is – foglalja össze véleményét. – A jövő nagyon bizonytalan, munkahely itt sincs, a fiatalok elhagyják a falut. Aki már a középiskolát elvégzi, nem jön haza, fogy a lélekszám. Emlékeim szerint az 1960-as években még 270-en éltünk Vadosfán, sok volt a többlakásos, közös udvaros családi ház. A mi falunk sajnos nem tartozik egyik nagy, sok munkahellyel rendelkező település vonzáskörzetéhez sem. Beledben és Kapuváron is inkább leépülnek az üzemek, mint hogy fejlesztenének, ezzel együtt néptelenednek el a környékbeli kisközségek is. Amíg a téeszben szükség volt a munkaerőre, nem volt annyira gépesítve a gazdaság, biztos megélhetése volt az itt élőknek. Az ágazat helyzete azonban nemcsak itt, mindenhol megváltozott, nem kell annyi ember.
Tompos Péterné Ilus néni születése óta él a kistelepülésen, emlékszik még arra, amikor „más világ” volt Vadosfán.
– Sok jóról nem beszélhetek, dacára annak, hogy fiatal voltam. Nagyon sok munka jutott rám és a házasságkötésem utáni időkre esett a beszolgáltatás is – idézte fel az évtizedes múltat. – Nem tudtunk előrejutni, pedig születtek a gyerekek, kellett volna a kicsi plusz. Nem volt óvoda, bölcsőde, vittük magunkkal őket a mezőre. A maszekvilágban számos tehetős gazda élt itt a faluban, de sok volt a kisparaszt, a szegény ember is. Megéltek a pár hold földből és tartottak állatokat, például libát tömtek. Az én édesanyám is abból vett nekünk ruhát télire.
Ilus néni azt is megjegyezte, hogy az 1950-es években nagyon sok embert fogadtak be a helybeliek.
– A környékbeli községek üldözött kulákjai húzták meg magukat nálunk. Szívesen látták őket a vadosfaiak és itt maradhattak egészen addig, amíg lenyugodott a helyzet.
A település jelenéről az október elsején újraválasztott Szakács Lajos polgármester elmondta: mivel zömében idősek élnek Vadosfán, elsősorban őket kell az önkormányzatnak segíteni, igényeiket kielégíteni. Ennek szellemében ingyenesen szállítják orvoshoz őket, akár Győrbe, Sopronba, Csornára vagy Kapuvárra szól a beutaló. A téli, ház körüli munkákban is segít a falugondnok: a házak előtt szükség szerint a polgármesteri hivatal takaríttatja el a havat.
Vadosfán, a beledi bekötőút mentén találjuk a Lisztes-tanyát. A Kisalföldben is többször bemutattuk már tulajdonosát, Molnár Istvánt. „Magyar szigetet” álmodott az egykori téesztelepre, ebből eddig az valósult meg, hogy őshonos, hazai állatfajokat nevel. Szürke marhákat, racka juhokat, bivalyokat, mangalica disznókat. Nála a házőrző is komondor, az állatsereglet tagja ma már egy szamár is. A gazda szívesen fogadná a látogatókat, akik vinnék a falu jó hírét és akiknek bemutatná az igazi falusi életet. Egyelőre azonban családja megélhetését kell a nehéz körülmények között biztosítania, utána jöhet csak a hobbi. Pedig a Vadosfára vetődő idegeneknek lenne mit megmutatni a kisközségben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SVSE-GySEV: oda a veretlenség

Tovább olvasom