Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 05. 16. szerda - Mózes, Botond

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Belföld - Magyarország hírei > Az MSZP szerint elkerülhető lett volna a Malév leállása

Az MSZP szerint elkerülhető lett volna a Malév leállása

Az MSZP szerint elkerülhető lett volna a Malév leállása, ha a kabinet figyelembe veszi azokat a megoldási javaslatokat, amelyeket a Bajnai-kormány Oszkó Péter vezette pénzügyminisztériuma kidolgozott.

mti - 2012.02.04. 12:53
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
Józsa István frakcióvezető-helyettes szombaton sajtótájékoztatón azt mondta: a Malév példája újabb bizonyítéka annak, hogy a Fidesz gazdaságpolitikája csődtömeg.

Az MSZP-s képviselő annak a véleményének is hangot adott, hogy ezután nehezebb lesz egy nemzeti légitársaság alapítása, mint ha az Orbán-kormány az elődje alatt született forgatókönyveket követve időben előkészíti egy olyan új társaság létrehozását, amely azonnal átvehette volna a Malév feladatait.

Emellett érthetetlennek nevezte, hogy a kormány nem okul a Malévval történtekből, nem rendezi sürgősen a BKV helyzetét, és így azt kockázatja, hogy hamarosan a budapesti tömegközlekedés is leáll.

Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hagyjon fel gazdaságpolitikájával és vegye figyelembe az ellenzék javaslatait, például a BKV működtetéséről - közölte.

Józsa István bírálta a kormányt azért is, mert egy tavaly elfogadott parlamenti határozat ellenére az év végéig nem számolt be az Országgyűlésnek az orosz tulajdonú Mol-részvénycsomag visszavásárlásának következményeiről.

Kormos Kata, az MSZP szóvivője a tájékoztatón arról beszélt, hogy az Orbán-kormány politikája nemcsak a Malévot, hanem családok sokaságát is csődbe viszi. Az egykulcsos személyi jövedelemadóval és az adójóváírás megszüntetésével az alacsony keresetűek havonta több mint tízezer forintot veszíthetnek havonta 2010-hez képest, és hasonlóképpen csökkent a gyed összege is a kiskeresetű családok esetében - jelentette ki.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

Moderálásra küldöm 3. rommel 2012.02.05. 20:41

JÓZSI
A BALOS MUTYITÓL MINDEN VÁLLALAT VESZTESÉGET TERMELT !!!

Moderálásra küldöm 2. gjozsi88 2012.02.04. 20:48

rommel
A MALÉV állandó veszteséget termelt.....!!!!

Moderálásra küldöm 1. rommel 2012.02.04. 20:29

MIÉRT , VISSZA ADTÁTOK VOLNA A KIMUTYIZOTT PÉNZT ???



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...