Kisalföld logö

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -9°C | 1°C Még több cikk.

Az MSZP platformja a munkájukból élő emberek nagyobb védelmét szorgalmazza

A munkájukból élő emberek nagyobb megbecsülése és hatékonyabb jogi védelme szükséges - olvasható az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának a párt honlapján csütörtökön közzétett állásfoglalásában.

A platform azért készítette el a dokumentumot, hogy "a formálódó választási programról szóló pártvita középpontjába az emberekről szóló kérdések kerüljenek".

A Baloldali Tömörülés Platform szerint a hazai kis- és középvállalkozások helyzetének erősítésével fokozatosan csökkenthető a magyar cégek versenyhátránya a multikkal szemben. A pénzügyi spekulációt az alkotmányos rend keretei között szükséges és lehetséges is megfékezni - tartalmazza az állásfoglalás.

A platform úgy véli: "a magyar szocialisták, ha olykor buktatókkal is, de ma is az igazságosabb társadalomért, az alul levő milliók felemeléséért, a saját munkájukból és nyugdíjukból élőkért küzdenek". Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke augusztusban a választási programról azt mondta: szeptember közepéig "összeáll" a vitára bocsátható legfontosabb tételek sora, vagyis a program gerince, és így szeptember közepétől a kongresszusig az ország számos pontján folynak majd arról szakmai, társadalmi és politikai viták. Hozzátette: a program fő célja és mottója: "biztonság a változásban".

"Az MSZP a programban a hagyományos baloldali értékeket őrizni, de a hagyományos baloldali témákat jelentősen kibővíteni akarja" - fogalmazott.

Olvasóink írták

  • 6. LAZA 2009. szeptember 25. 20:26
    „no ezt a Haddjákot elütöttem vszl.hagyják”
  • 5. LAZA 2009. szeptember 25. 20:16
    „Goldmund!
    Ez a nagy kulcsári igazság jutott nekem is az eszembe amikor a pártelnőknő szavait hallottam a Napkeltében!
    Ja és még a kakastollak! Ez kimaradt a közleményből!
    Koknek az érdekeit védték?Védik? és ezután is védeni akarják!
    Jaj csak azt NE! Már eddig is az ország lakosságának nagy része belerokkant ebbe a nagy védelembe!
    Haddják abba végre a hazudozást az ámítás de legfőképpen a szabadrablást és az országunk végső tönkretételét!”
  • 4. kolombela 2009. szeptember 25. 17:07
    „Elvtársak! Ezzel bizony el tetszettek késni, nem kicsit, nagyon!”
  • 3. fióka 2009. szeptember 25. 15:10
    „Na hadjanak már fel a néphülyítéssel elég volt!”
  • 2. Csetneky 2009. szeptember 25. 14:37
    „Ez érdekes. Közben pedig az ingyenélők szavazataira hajtanak egyfolytában.”
  • 1. Goldmund 2009. szeptember 25. 08:30
    „Idézet a cikkből:
    A platform úgy véli: "a magyar szocialisták, ha olykor buktatókkal is, de ma is az igazságosabb társadalomért, az alul levő milliók felemeléséért, a saját munkájukból és nyugdíjukból élőkért küzdenek"

    Fölnéztem a mennyezetre, nem szakad-e le....

    Az elmúlt 7 év tapasztalatai alapján mindenki eldöntheti, mennyi ennek az állításnak az igazságtartalma.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felfüggesztették a tejstopot az uniós gazdák

Felfüggesztették sztrájkjukat az Európai Unió több tagországának tejtermelői csütörtökön, miután az… Tovább olvasom