Kisalföld logö

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | -1°C

Az MSZP jelöltjei: Glatz, Surányi, Vértes

Surányi György, a jegybank volt elnökéről, Glatz Ferenc az MTA volt elnökéről, és Vértes András, a GKI vezérigazgatójáról tágyal lehetséges miniszterelnök-jelöltként kedden este az MSZP elnöksége - értesült a Független Hírügynökség.
Kedd délután is egyeztetett az SZDSZ és az MSZP tárgyalódelegációja a parlamentben Gyurcsány Ferenc utódjáról. A bő félórás egyeztetés után a szabad demokrata és a szocialista politikusok nem nyilatkoztak.

Az MSZP elnöksége - Gyurcsány Ferenc részvételével - este 6 óra óta ülésezik a párt székházában.

 Gusztos: Az SZDSZ szerdán dönthet a jelöltekről

Az SZDSZ várhatóan szerdán dönt arról, hogy a szocialisták által ajánlott három kormányfő-jelölt közül kit, illetve kiket támogatnak - mondta kedden az ATV Egyenes beszéd című műsorában az SZDSZ frakcióvezető-helyettese. Gusztos Péter hozzátette: a jelöltek közül van, akit tudnak támogatni, ám olyan is akad, akit biztosan nem.Glatz Ferenc a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökét, Surányi Györgyöt a jegybank volt elnökét és Vértes Andrást a GKI vezérigazgatóját javasolja az MSZP elnöksége a többi párt számára kormányfő-jelöltnek - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök az MSZP keddi elnökségi ülésének szünetében.



Az MSZP és az SZDSZ delegációi hétfőn délután tárgyaltak először a távozási szándékát bejelentő miniszterelnök utódjáról. A liberálisok hétfőn jelezték, hogy csütörtökig meg kívánnak egyezni a szocialistákkal az utód személyéről. A liberálisok azonban közölték: ha két héten belül nem tudnak megállapodni, akkor támogatják az Országgyűlés feloszlatására tett fideszes javaslatot és az előrehozott választások kiírását.

Surányi György, a jegybank volt elnökéről, Glatz Ferenc az MTA volt elnökéről, és Vértes András, a GKI vezérigazgatójáról tágyal lehetséges miniszterelnök-jelöltként kedden este az MSZP elnöksége - értesült a Független Hírügynökség.

Lendvai Ildikó az Inforádió Aréna című műsorában az elnökségi üléssel egyidőben nyilatkozva azt mondta, hogy feltehetően több nevet is ajánlani fog az MSZP vezető testülete a tanácskozás végén. Ezeket először a szocialista frakcióval, majd a liberálisokkal kívánják egyeztetni.

Olvasóink írták

36 hozzászólás
12
  • 36. Kami45 2009. március 26. 21:58
    „Fecó nagy bánatunkra, be fogja jelenteni, hogy senki sem vállalta el, ez ért feláldozza magát az ország érdekében, vállalja, hogy továbbra is miniszter elnök marad, nehogy az a rasszista, hatalommániás, országromboló Orbán legyen a miniszter elnök. A sok hülye piros szemű, meg tapsol neki és élteti!!!”
  • 35. metermester 2009. március 26. 05:42
    „http://hvg.hu/itthon/20090325_suranyi_gyorgy_valsagkezelo_kormany.aspx”
  • 34. metermester 2009. március 26. 04:25
    „Surányi Dosszié.
    ,,Surányi kétszer volt jegybank-elnök, 1990 és 1991, illetve 1995 és 2001 között, tevékenységét kemény viták kísérték. Demokratikus Charta aláírásával. A nemzeti bank bécsi leánybankjánál történt kétes hitelkihelyezések 80 milliárd forintnyi veszteséget okoztak a kilencvenes években. Az ő elnöksége alatt értékesítették dollárért a 65 tonnás arany-készlet szinte teljes egészét, 62 tonnát. Arra hivatkoztak, hogy az amerikai valutának nagyobb a hozama. A dollár azonban leértékelődött, az arany pedig drágult, Surányiék ügylete így szakértők szerint több milliárd dolláros veszteséget okozott. Parlamenti bizottsági jelentés szerint a nemzeti bank bécsi leánybanknál történt kétes hitelkihelyezések 80 milliárd forintnyi veszteséget okoztak, ezek az ügyletek a mai napig árnyékként kísérik a közgazdászt. A bizottsági jelentés - egyebek mellett - megállapította, hogy a bécsi leánybank által nyújtott és vissza nem fizetett hitelek haszonélvezőinek személye alapján vélelmezhető a szervezett bűnözéssel kapcsolatban álló cégek indirekt finanszírozása is. Kevesen tudják, hogy Surányi volt a társszerzője a Bokros-csomagnak. Miniszterelnök-jelöltségének a bankárok örülnének, mert abban bíznak, hogy kormányfőként a pénzügyi szektor megsegítésére fordítaná az IMF-hitel jelentős részét"...ennyi....”
  • 33. rozsomak 2009. március 25. 20:13
    „A tisztítószerügynök, az aranyász meg a párttitkár. Nem véletlen a silány kínálat.”
  • 32. gjozsi88 2009. március 25. 18:25
    „24. akinemfél!
    Azért tedd hozzá, hogy a Ficóék nem adnak gázártámogatást!
    A szlovákoknál egy hitel elintézéséhez fél év kell, a kezes csak az lehet aki tudja törleszteni, ha az adós nem fizet! Ha nem fizeted szó nélkül kiraknak a házból, elveszik az autót, nem zavarja őket e tekintetbe mi lesz veled!
    A segély havi 100 euró, amiért hetente 2 napot dolgozni kell a településen!
    A 13. havi bért, nyugdijat nem ismerik!”
  • 31. menti 2009. március 25. 16:14
    „nah, nekem az egészből úgy van elegem, ahogy van. 56 évesen sok mindent megértem. Mit mondok, amikor megírják, Sz. Katalin, az OGY elnökének 7 év alatt 134 milla jövedelme volt, és úgy vett fel költségtérítést, hogy szolgálati lakásban lakik, gépjármű hozza, viszi. Na ez az!!! nekem nem adatott meg, életemben nem kerestem ennyit. A 20 év alatt az országgyűlési képviselők, így vallják be jövedelmüket, és ne legyenek megválaszthatóak. Miért? érintse meg Őket is az, hogy mi az amikor a főnök azt mondja, irány a munkanélküli hivatal. Sokan vagyunk, akiket érint, Ők meg max. 500 fő, akit érintene. Bár az a gond, hogy ilyen jövedelmek mellett Sz. Péter, aki 4 év alatt 50 milliót vallott be, nem érdekli az egész, mert már a menekülő utakat kiépítették maguknak, függetlenül a hovatartozástól. Szumma szummárum Új választások, de azok, akik a rendszerváltást követően parlamenti képviselők voltak ne legyenek megválaszthatók, ha 4 millió feletti jövedelemmel bírtak, a képviselői idejük alatt. Így talán lehetne konszenzus, megújhodás, és Magyarország kilábolna a korrupt társadalmi helyzetéből.”
  • 30. JóSzínházat 2009. március 25. 13:39
    „pmfc!
    Sajnállak,hogy jobboldaliként "rettentően alkalmasnak" találod S. et-at. (Mínusz 100 MD ft A CW banknál, az MNB aranyának elkótyavetyélése ... stb. stb.). Személyesen is beszéltem vele, elrettentő volt. Viszont operaénekesnek sokkal jobb lenne.....
    Viszont van ,amiben egyetértünk! (pártkatonák témája+ előrehozott választás iránti igényed)!”
  • 29. Reális 2009. március 25. 12:33
    „horngyula,németmiklós.losoncipál,lázárgyörgy neve még el sem hangzott!”
  • 28. pmfc 2009. március 25. 11:17
    „Jobboldaliként is azt mondom, hogy Surányi rettentően alkalmas. (a másik kettő egyszerű pártkatona)
    Egy értelmes ember, aki nem gyűlöli zsigerből a jobboldalt. És nagy elismertsége van a világban.
    De a jelen helyzetben nagy hibának tartanám, ha feláldozná ezt az elismertséget arra, hogy Gyurcsány szennyesét kimossa.
    Mert mindenki jól tudja, hogy mindenért meg kéne kérdeznie Gyurcsányt és Kókát. És így biztos nem tudná nyugodtan véghezvinni a munkáját. Plusz a fidesz is szapulná.
    Egy szívás helyzet, amibe pár hónap alatt ő is belefáradna. Szóval jöjjön az új választás.
    Ez a legtisztább ügy.”
  • 27. rozsomak 2009. március 25. 11:10
    „23#
    "Vértes András vagy gyémánt vagy smaragd fokozatú Amway-ügynök az Index szerint. A családi vállalkozásban Vértes felesége, Árvai Ágota viszi a prímet, míg a közgazdász csak támogatja a munkát és reprezentál, nevét adja a beszervezésekhez. Az Index.hu írásában a világhálón fellelhető példákon keresztül mutatja be Vértesék ügynöki munkásságát. Az fórumozók hozzászólásaiból kiderül, hogy Vértes neve ezeken az összejöveteleken, de a későbbi tájékoztató levelekben is úgy szerepel, mint garancia. Leginkább nemzetközi szintű közgazdászi tekintélyére hivatkoznak. Ha ő is ott van a csapatban, akkor már biztos a jövő, a boldogulás - vonhatják le a következtetést a beszervezés előtt álló ügynökjelöltek."
    http://www.magyarnemzet.hu/portal/625146”
  • 26. Truder 2009. március 25. 10:17
    „Nagyszerű..erre vártunk eddig?”
  • 25. Misztertejfel 2009. március 25. 09:52
    „Én a Surányinak drukkolok, akinek van zenei hallása, megérti miért. Csak képzeljétek el, amikor ezek a Sólyommal beszélgetnek, muhahaha.”
  • 24. akinemfél 2009. március 25. 09:15
    „Fico néhány intézkedése az elmúlt 2 honapbol :
    1. A vállalkozoknak csak feleannyi adoeloleget kell fizetniuk mint eddig,hogy sok pénzuk felszabaduljon. - Novekedjen a pénzforgalom a piacon...tudjanak venni... mások eladni.... ezzel novekszik a termelés és munkahelyek maradnak meg.(Ezek a dolgok nem tervek,azonnal bevezették oket.)
    2. Sok náluk az autogyár,de hitelekkel mostanában kevesen vesznek autot,ezért visszaesett a termelés. - Bevezették az autoroncsolo torvényt : akinek 10 évnél idosebb,muszakival rendelkezo kocsija van,annak az állam ad 1000 eurot,ha bezuzatja és vesz egy vadonatúj autot,ha a kereskedo legalább 1000 euro árengedményt ad..... Szunet nélkul dolgoznak az autogyárak és szlovák beszállítoik,és az emberek boldogan zuzatják be autoikat. (2000 euro = 600.000 forint árengedménnyel új auto !!!)
    3. Várhato pár százalékos adocsokkentés a jelenlegi 19 %-bol.
    4. Valoszínuleg április 1-tol Csehországban és Szlovákiában is a vállalkozok bármilyen személyautot vehetnek AFA visszatérítés lehetoségével.
    5. SEMMILYEN MEGSZORITAS NINCS SEM SZLOVAKIABAN,SEM CSEHORSZAGBAN SEM LENGYELORSZAGBAN,...A megszorítás a piac beszukítését jelenti. Novelni kell a pénz mozgását válság idején,nem pedig csokkenteni. Minden europai ország jelentosen csokkentette a kamatokat,hogy ne érje meg az embereknek a pénzuket a bankban gyujteni,hanem koltsenek. A kamatcsokkentéssel a kolcsonok kamata is csokkent... megéri kolcsonbol felvett pénzbol is kolteni... így az emberek mindent vesznek...így szunik meg a válság.
    Nálunk rogton 3 %-os kamatemelés volt az elso intézkedés.
    De ezt ne mondjátok meg senkinek,hiszen a TV hirado sem beszélhet ezekrol a dolgokrol !”
  • 23. Catherina 2009. március 25. 09:12
    „Ki az a Vértes?? Még életemben nem hallottam róla. Persze lehet, hogy ez az én tudatlanságom....minden esetre elég idióta diliházból szabadult képet tettek fel róla, nem igazán bizalomgerjesztő, a gyurcsány látható idegrendszeri problémákkal küzdő testbeszédei után....”
  • 22. Becsület 2009. március 25. 08:51
    „Jó reggelt!
    No ismét a NÉP hülyének nézése!De ezt érdemli a Magyar ember, mert a saját sorsáért nem tesz semmit, várja a sült galambot! Jókat mond a kibeszélő műsorokban, de otthon bátor! Nem törni, zúzni kell, hanem csendes tiltakozás, de nagy létszámban! Emlékeznek a Népre erőltetett csendes átmenetre!? No(!), ide vezetett! Azok akarják megmondani hogyan tovább, akik eddig is sza..á tették az országot, csak mos nem F -el kezdődik a név, hanem S, vagy G, vagy V -vel. No ehhez tényleg kell pofa. Ezek a leendő akárkik, mitől lesznek okosak? Eddig hol voltak? Bankár, történész és kitudja ki, osztja az észt! Nem a bankok mohósága és nemtörődömsége vezetett ide világ viszonylatban? Kísérleti nyulak az állampolgárok? Megpróbáljuk elvtársak ismét! Igaz, hogy 60 éve ülünk a NÉP nyakán, és ide vezettük az országot a hatalom mániánk okán, de NA ÉS! Tisztelt Magyarok, pártagok és párton kívüliek! Jó ez? Ez a jövő? Nincs lelkiismeret? Nincs szégyenérzet? Nincs felelősség tudat a gyerekeik, unokáik iránt? Ennyire sza..r evők az emberek? Undorító és visszataszító!”
  • 21. gagarin 2009. március 25. 08:49
    „A KFT.dala illik ide: Bábu vagy,bábu vagy............................
    Ez az üvegen keresztül lekvárt nyalni tipikus esete!!!”
  • 20. tuzson 2009. március 25. 07:40
    „Szégyen!
    A gyurcsány programját kell végre hajtania!!
    Röhej!!”
  • 19. SAmu 2009. március 25. 07:33
    „Hovatartozásuk kétségtelen.....
    Közös még bennük, hogy bűzölög belőlük az alkalmatlanság és a magyargyűlölet.
    Surányi pl. személyesen nekem kifejtette, hogy az a jó , minél jobban el van adósodva egy ország. példaként USA-t hoza fel. Még Horn, az akkor regnáló min.elnök is leintette. Surányi eladta az MNB aranykészletét, "szanálta" a mi pénzünkből a csődbement, titkosszogálatokat is finanszírozó bécsi CW bankot... stb. stb.
    Glatz magyargyűlölettől frecsegő történelemkönyvet írt.
    A többi kritikusnak igaza van, ez még rosszabb lesz mint Gy.F., meg elődjei voltak.
    SZÉGYEN, hogy itt tartunk!”
  • 18. NEO 2009. március 25. 00:01
    „Még jó,hogy nem bírják tartani a szájukat,olyan fene nagy büszkék az eszükre.Mesterházy elkotyogja,hogy az új miniszterelnö és kormánya programját a párt adja,Újhelyi reggel a Napkeltében büszkén mondja,hogy ez a forgatókönyv már egy éve szóba került "közte és a miniszterelnök úr között",csak akkor még nem volt aktuális.A Vértes elvtárs meg nyakig benne van a kialakult helyzetben,mint gki elnök.Eddig sem hallottam,2002 óta,hogy igen más számokat mondott volna,mint a kormány.Amiről kiderült öszödön,hogy egy sor sem igaz.Hányinger!!!Inkább átköltözök a Tótokhoz,ott sem szívok többet mert Magyar vagyok.”
  • 17. akinemfél 2009. március 24. 22:42
    „De hát itt van egy ember,aki már bizonyított. Menjetek el hétvégén a gyori Arkádba és meglátjátok,hogy bizonyított. Legyen az új kormányfo Fico ! O már bizonyított és jobban bánik a Magyarokkal mint a magyar kormánypárt. Nem Magyar,"csak szlovák" ? "Az új magyar kormányfo feladata Gyurcsány programjának a folytatása." Tehát nem lesz euro,nem lesz gazdasági fejlodés,lesznek elvonások,lesz 200.000 bedolt devizahiteles család,aki fedél nélkul marad,nem lesz munkahely,nem lesz 13.havi nyugdíj,lesz Magyar Gárda és a szélsoségesek nem lesznek visszatartva,lesznek kordonok,a Rendorség biztosítja majd a nyugalmat a magyar unnepeken,nem lesznek visszahívhato képviselok,mert a demokrácia drága és káros...de Magyar Ember fogja szakértoként vezetni Magyarországot. Rosszabb lenne,ha Fico vagy Slota lenne az új magyar kormányfo ? Miben lenne rosszabb ? Miben lehetne rosszabb ?”
36 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az EU jóváhagyta az állami kölcsön átvállalását

Az Európai Bizottság kedden bejelentette, hogy nem emel kifogást azzal szemben, hogy a MÁV-Trakció… Tovább olvasom