Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Az MSZP január 16-ára összehívná az országgyűlés rendkívüli ülését

Az MSZP kezdeményezte az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását január 16-ára azzal a céllal, hogy törvény erejével garantálják a bankbetétek biztonságát.
Az MSZP kezdeményezte az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását január 16-ára azzal a céllal, hogy "törvény erejével garantálják" a bankbetétek biztonságát - közölte az ellenzéki párt gazdasági ügyekért felelős frakcióvezető-helyettese szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Józsa István ugyanakkor azt hangoztatta, hogy a magyar bankrendszer stabil, mindenki biztonságban, jó helyen tudhatja a betéteit a magyar bankokban, ezért az MSZP arra kér mindenkit, senki ne vigye külföldre a pénzét.

A szocialista politikus szerint az Orbán-kormány hiteltelensége az, ami aggodalmat kelt a közvéleményben.

Elmondta, az MSZP-frakció pénteken kezdeményezte írásban a parlament összehívását jövő hétfőre. Közölte, az általuk benyújtott törvénymódosítási javaslat célja az, hogy garantálják a betétek biztonságát abban az esetben is, ha a kormány esetleg gazdasági szükségállapotot hirdetne ki.



Olvasóink írták

  • 2. dorombolok 2012. január 08. 16:13
    „Annyi mindent garantáltak már2/3-os törvényben , hogy nem is értem miért kell ezért ennyire kikelni még a kösziklahitű rommelnak is?
    Apropó hogyan is volt az a sürgős állami gazdaságok privatizációja a 2002-es választások előtt?”
  • 1. rommel 2012. január 07. 22:20
    „SZEMÉT KOMMUNISTA RÉMHIR !!!
    DÖGÖLJÖN MEG AZ ORSZÁG HA NEM A SZOCIKRA SZAVAZOTT - EZ AZ MSZP POLITIKA LÉNYEGE !!!
    JAVASLOM SZTÁLIN MÓDSZERÉT A HELYZET RENDEZÉSÉRE !!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kezdjük már! - Martonyi szerint a kormány kész mindenről tárgyalni

A magyar kormány kész mindent megvitatni az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal -… Tovább olvasom