Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Az MSZP fejlesztene

– A fejlesztésekre építi megyei önkormányzati kampányát a Magyar Szocialista Párt – jelentette ki Molnár Csaba megyei elnök és a párt 10 ezer lakosúnál kisebb településeken állított listájának vezetője tegnapi győri sajtótájékoztatóján. Szerinte ez azért is logikus, mert a megyei önkormányzatnak különösebb hatásköre ugyan nincs, de a megyei közgyűlési elnök áll a megyei területfejlesztési tanács élén és tagja a regionális fejlesztési tanácsnak is.

A politikus elmondta: az MSZP elkészítette az Új Magyarország Programot, azaz a második Nemzeti Fejlesztési Tervet, amely megvalósítható megoldásokat kínál a megyének is. Szerepel benne például a mosoni belváros rehabilitációja, a csornai termálfürdő fejlesztése, a szigetközi úthálózat felújítása, a Duna menti kerékpárút hiányzó elemeinek, illetve a Sopront Pereszteggel összekötő, M9-es autópálya-szakasz megépítése is.
Molnár Csaba hangsúlyozta: szemben Orbán Viktor Fidesz-elnökkel, aki harcoló önkormányzatokat akar és felkelést vizionál, ők nem változtatnák csatatérré a megyét, helyette nyugodt, békés építkezést szeretnének.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Biztonságosabbá lehet tenni a közlekedést?

Tovább olvasom