Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

Az MSZP a Városligetben, a Fidesz a várban ünnepel

A szocialisták a Városligetben, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség a Budai Várban rendez találkozót május elseje alkalmából. Sem az SZDSZ, sem az MDF nem szervez közösségi programot.
A Magyar Szocialista Párt a Városligetben ünnepel. Fél 12-kor Molnár Gyula, a párt budapesti tanácsának elnöke nyitja meg a majálist, amelyen beszédet mond Hiller István pártelnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt is.

A rendezvény délután öt óráig tart. Több zenekar is fellép, de lesz egészségügyi sátor és külön gyerekszínpad is, a Piros Pont kávézóban pedig Budapestről rendeznek beszélgetéseket.

A Fidesz a Budai Várba várja az ünnepelni vágyókat délután 3 órától. Május elsejére kulturális és családi programokkal készült a szövetség, így a zene mellett lesz többek között játszóház és kirakodóvásár is. Négy órától fél hatig tart majd az ünnep politikai része. Mások mellett Orbán Viktort, a Fidesz elnökét is meghallgathatják az érdeklődők.

A Szabad Demokraták Szövetsége és a Magyar Demokrata Fórum nem szervez ünnepséget május elsejére. Az SZDSZ azt az összeget, amit erre fordított volna, átutalja az árvízkárosultaknak, míg az MDF elnöksége úgy döntött: családi körben töltik az ünnepet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

''Ha kell, felrobbantanak még egy reaktort''

Csaknem 15 éve, 1991 augusztusában a Délmagyarország kezdő újságírójaként ukrajnai riportkörútra… Tovább olvasom