Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Az MSZP szerint megbukott az ócsai lakóparkberuházás

Az MSZP szerint megbukott az ócsai lakóparkberuházás, amikor kiderült, hogy a csaknem hatszázból mindössze húsz család nyert a házak bérleti jogaira kiírt pályázaton.
Az MSZP szerint megbukott az ócsai lakóparkberuházás, amikor kiderült, hogy a csaknem hatszázból mindössze húsz család nyert a házak bérleti jogaira kiírt pályázaton.

Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: a program valójában már akkor megbukott, amikor nem találtak rá kivitelezőt, aztán amikor bevallották, hogy nem korszerű, energiatakarékos, hanem a minimumkövetelménynek épphogy megfelelő C kategóriás házakat építenek, végül amikor kiderült, hogy négyzetméterenként több mint ötszázezer forintba kerülnek az ingatlanok.

Az MSZP-s politikus hozzátette: végül az is kiderült, hogy alig húsz család költözhet be "a mindentől elzárt, megközelíthetetlen, szegregált környezetben" létesülő "szocgettóba", ezért most újraszabják a pályázati feltételeket.

Megjegyezte, hogy a beköltözők még a rezsicsökkentés hatásait sem érzik majd, mivel a lakóparkba nem vezetik be a gázt, az ott élők fával vagy szénnel fűthetnek.

Korózs Lajos arról is beszélt: az ócsai lakóparkberuházás költségeiből a kormány több ezer embert juttathatott volna bérlakáshoz. Az adatok szerint csak Budapesten tízezrével vannak üres lakások, amire egy szociálisbérlakás-programot lehetne építeni - mondta.

Olvasóink írták

  • 1. LAZA 2013. március 28. 10:59
    „A kutya fülét!
    Kedves Lajos!
    Maga megint el van tévedve.
    Valójában egy kormányzati lakó negyed készült Ócsán.
    Remélem senki nem akarja bevenni azt a maszlagot,hogy 560000 ft m2 áron épült lakásokba majd hajléktalanokat fognak beköltöztetni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két autó ütközött frontálisan Maglódnál

Egy ember súlyosan, kettő könnyebben megsérült, amikor két autó összeütközött Gyömrő és Maglód… Tovább olvasom