Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

Az MPB diszkriminatívnak tartja az idei támogatási rendeletet

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) az emberi jogok országgyűlési biztosától és az Egyenlő Bánásmód Hatóságtól kér állásfoglalást az Önkormányzati Minisztérium (ÖM) Sportszakállamtitkársága által a 2010-es támogatás ügyében elkészített rendelettervezettel kapcsolatban, mert azt a fogyatékkal élők számára diszkriminatívnak találja.
Az MPB elnöksége elfogadhatatlannak ítélte a tervezetet, s a tagok véleménye szerint ha nem változik a támogatás mértéke, akkor a paralimpiai sportágak egyharmadának idei világbajnoki küzdelmeit magyar résztvevők nélkül rendezik meg. Az MPB hivatalos honlapján olvasható beszámoló szerint az elnökség csütörtöki ülésén - amelyen részt vett Simóka Beáta sportszakállamtitkár is - a szervezet idei költségvetésének tárgyalásán a testület tagjai kevesellték, hogy az ÖM tervezetében szereplő adatok szerint a szakmai keret mindössze 57,3 millió forint.

Álláspontjuk szerint a sportolóknak legalább 116 millió forintra lenne szükségük ahhoz, hogy minden sportágban hozzájussanak a minimális támogatáshoz, felkészüljenek, és részt vehessenek az idei, már a 2012-es londoni paralimpiára kvalifikáló világbajnokságokon. Simóka Beáta válaszában azt mondta, hogy megérti az elnökség érveit, egyet is ért velük, de a gazdasági válság miatt az ÖM nem tud többet adni. Az MPB elnöksége úgy határozott, hogy nyílt levélben szólítja fel Varga Zoltán sportot is felügyelő önkormányzati minisztert a megítélése szerint tarthatatlan helyzet megoldására.

A március 6-án kezdődő vancouveri téli paralimpián a magyar részvétel biztosított, erre tavaly folyósított támogatást a minisztérium. A csapat névsorát február 26-ig kell véglegesíteni, addig még több versenyen lesz lehetőségük a sportolóknak az induláshoz szükséges minimumszint teljesítésére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megújította együttműködését az APEH a könyvvizsgálókkal

Megújította együttműködési megállapodását az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) a Magyar… Tovább olvasom