Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Az MDF helyesli Erdő Péter szavait

Az MDF köszöni és üdvözli, hogy Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke elhatárolódott a Jobbik keresztállításán megjelent katolikus papoktó

Elismerésre méltó, hogy a bíboros úr idejekorán, a szélsőségesek keresztállítási "hullámának" elején tette meg józanságra intő üzenetét, elejét véve ezzel a későbbi félreértéseknek - olvasható az MDF elnöke, Dávid Ibolya által aláírt közleményben.

A párt szerint ugyancsak elismerésre méltó, hogy a püspöki kar vezetője advent második vasárnapja előtt tett egy olyan bölcs nyilatkozatot, amely a hívők és hívők, valamint nem hívők és nem hívők között szolgálja a megbékélést, napjaink átpolitizált világában.

Az MDF megnyugtatónak tartja, hogy a püspöki kar nem vállal közösséget egy olyan szélsőséges párttal, amely folyamatosan a keresztényi értékek ellen kampányol. Megnyugtató, hogy a hivatalos egyházi vezetés helyteleníti a pártpolitika és a hitélet összemosását, a keresztény jelképek politikai célú felhasználását. Ez az MDF számára nagyon fontos - tartalmazza a közlemény.

Erdő Péter csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az egyház vezetésének tudta nélkül vettek részt az adventi keresztállítási akciókon katolikus papok, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) pedig csak "egy bizonyos politikai csoport leveleiből" értesült erről.

Ezeknek a keresztállításoknak a tartalmával "semmiképpen nem tudunk azonosulni". Éppen ezért "nagyon fontosnak tartjuk, hogy a karácsonyi előkészület, az adventi időszak méltó módon történjen, az egyháznak megvannak a saját liturgikus előírásai és hagyományai a karácsony előkészítésére" - fejtette ki.

Csapody Miklós MDF-es politikus hétfőn, sajtótájékoztatón beszélt arról: az MDF mély megdöbbenéssel értesült azokról a hírekről, amelyek szerint a Jobbik országszerte kereszteket állít és keresztszenteléseket tart, és ezeken a rendezvényeken a történelmi egyházak néhány tagja szerepet vállal.
A Jobbik kirekesztő, gyűlölködő, szélsőséges politikája és akciói összeegyeztethetetlenek a Biblia lelkületével és az egyházak tanításaival - ismertette pártja álláspontját az MDF-es politikus.

Olvasóink írták

  • 7. ggg 2009. december 05. 10:45
    „1%”
  • 6. pamplona 2009. december 05. 02:48
    „Erdő Péter igazi békepap, idézi a letűnt kádári kor egyházi személyiségeit, ahogy nyaldossa nyilatkozatával a hatalom ülepét.Szégyen ez a katolikus egyházra!”
  • 5. Agent 2009. december 04. 22:43
    „MDFről mindent elmond a kretén tettestárs Herényi azon nyilatkozata, amikor megkérdezte tőle egy riporter, hogy miért nem függeszti fel a Parlament a mentelmi jogát - válasz totál ártatlan "kikérem magamnak" pofával: "a mentelmi jogot a Parlament szabálysértés gyanúja esetén függesztheti fel, ellenem pedig bűncselekmény elkövetése a vád, ezért nem" -SZÍVLAPÁT!”
  • 4. t-a-ibi 2009. december 04. 20:18
    „MDF- Magyar Debil felügyelőség!

    Valaki ezt mondta rájuk--szerintem hízelgő hasonlítás,.”
  • 3. uribe 2009. december 04. 14:21
    „Azért az is elismerésre méltó amikor egy köztörvényes büncslekménnyel gyanúsított, az eljárás lefolytatása elől elvtársi mentelmi jog mögé bújó politikai széltyúk egy saját maga által is bevallottan megélhetési politikussal karöltve nyaldossa a bíboros úr magasságos talpait, bélyegez meg, és próbál kirekeszteni olyan politikai erőket akik semmiféle felelősséggel nem tartoznak tönkretett Hazánk jelenlegi állapota miatt.”
  • 2. Freddy01 2009. december 04. 13:27
    „Az mdf csak ne helyeseljen már semmit...Ennek az Erdő-nek meg lehet, hogy Isten megbocsájt, de itt remélem elnyeri méltó jutalmát...”
  • 1. janika 2009. december 04. 10:15
    „Reméljük, hogy főcsuhás kijárul a Teremtőnél egy kis előnyt az MDF-nek a mennyországi választások idején. Persze lehet, hogy a pokolba jobb főnöknek lenni mint a megyországbanszolgának.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erdő Péter: nem az egyházat képviselték a katolikus papok a Jobbikos keresztállításkor

Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke elhatárolódott a Jobbik keresztállításán megjelent katolikus papoktól. Tovább olvasom