Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Az MDF fellendítené a turizmust

Fel kell lendíteni a város turizmusát, mert Sopron már nem kiemelt célpont. A kerékpáros- és a borturizmus húzóerő lehet, és élményfürdőt kell építeni, hogy a soproniak ne külföldet gazdagítsák a strandbelépőikkel – hangzott el az MDF tájékoztatóján.
Sopronnak szemléletváltásra van szüksége, ha vissza akarja szerezni kiemelt turisztikai jelentőségét – mondta el Nagy Tamás, az MDF társelnöke tegnapi sajtótájékoztatóján. – Egyre kevesebb az ide érkező turista, ez pedig a kiskereskedelem rovására válik ugyanúgy, mint a multik megjelenése. Köztudott, a multicég egy munkahelye három kiskereskedelmi munkahelyet lehetetlenít el.
Nagy Tamás a kerékpáros-turizmust és a borturizmust nevezte meg mint a fellendülést segítő szektorokat. – Megengedhetetlen továbbá, hogy Sopron élményfürdő nélkül maradjon – folytatta a társelnök. – Ha lenne egy korszerű fürdőnk, az itt élők nem az osztrák falvakba járnának strandra és nem ürülne ki nyaranta a belváros.
A tegnapi sajtótájékoztatón Szabó Attila, a 2. számú választókörzet jelöltje is részt vett. P a Deák térrel kapcsolatos észrevételeit osztotta meg. Mint fogalmazott, etikusabb lett volna a városvezetés részéről, ha a kivitelezés megkezdése előtt egyeztet a tér lakóival.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Féltik Kubában élő szeretteiket

Folytatás az 1. oldalról. Tovább olvasom