Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Az LMP szerint a kormány tudásellenes politikát folytat

Az LMP tudásellenes politikával vádolja a kormányt, amelyet arra kér, hogy folytasson egyeztetést, párbeszédet a pedagógusokkal és szülőkkel.

A tudásellenes politikát az ellenzéki párt szombati, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint jól mutatja egyebek között a tankötelezettségi korhatár csökkentése és az "iskolabezárások mögött felsejlő szándék a középiskolai kapacitások szűkítésére". Ez nemcsak pedagóguselbocsátásokhoz vezet, hanem beszűkíti a mobilitási csatornákat is, vagyis elveszi a hátrányos helyzetű tanulóktól a társadalmi felemelkedés lehetőségét, éppúgy, mint az államilag támogatott egyetemi férőhelyek csökkentése - írja az LMP.
Emlékeztetnek rá: vasárnap öt szakszervezet szervez országos pedagógustüntetést. "A tiltakozóknak nem tetszik, hogy a Megszorítások Kormánya az iskolák ügyében is az érintettek megkérdezése nélkül hoz döntéseket" - írja az ellenzéki párt. Megjegyzik: az LMP, ha tehetné, az ügyben a Fidesz etikai bizottságához fordulna, miképp Hoffmann Rózsa a Pokorni Zoltánnal folytatott vitája során.
Az országos demonstráció követelései között szerepel, hogy a közoktatás átalakításáról kezdődjön érdemi párbeszéd; ne vezessenek be központi létszámgazdálkodást a pedagógusok megkérdezése nélkül; ne kerüljön sor bújtatott óraszámemelésre és a pedagógusok nyugdíját ne nyirbálja meg a Fidesz a prémiumévek program megszüntetésével - írja az LMP, megjegyezve, hogy az idén elszenvedett reáljövedelem-csökkenés után az indulat érthető.
Bár a Fidesz sorban megszünteti a szociális párbeszéd fórumait, az LMP most mégis arra kéri a kormányt, hogy konzultáljon a pedagógusokkal és a szülőkkel, és ne akarja "leszalámizni" a szakszervezeteket - áll az LMP közleményében.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Besurranó tolvaj nagy fogása: egyetlen lakásból 14 milliós zsákmánnyal távozott

Tizennégymillió forintot zsákmányolt egyetlen lakásból egy besurranó tolvaj pénteken Soltvadkerten. Tovább olvasom