Kisalföld logö

2016. 10. 02. vasárnap - Petra 13°C | 22°C

Az LMP internetes konzultációt indít a kivándorlásról

Konzultációt indított az interneten a kivándorlásról a Lehet Más a Politika - jelentette be szombati budapesti sajtótájékoztatóján Szél Bernadett, az LMP társelnöke.
Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerint a fiatalok külföldre távozása "valóságos nemzeti probléma" és a kormánynak inkább ezzel kellene foglalkoznia, mint a bevándorlással.

Közölte, a párt saját honlapján közzétett kilenc "őszinte kérdésre" azoktól vár "őszinte választ", akik már külföldre távoztak, továbbá azoktól is, akik itthon maradtak, de megértik a kivándorlók döntését.

Arról beszélt, a konzultáció eredményeivel szeretnék a kormányt szembesíteni, mert szerintük nem igaz, hogy a magyar emberek kalandvágyból mennek külföldre. Szerinte nem "álkonzultációkra", hecckampányokra, kormányzati manipulációra van szükség, hanem jó szándékú és cselekvőképes politikára. Hozzátette: azt szeretnék, hogy Magyarország olyan hely lenne, ahonnan nem elköltöznek az emberek, hanem ahová hazajönnek, és ahol meg tudnak élni.

Szél Bernadett a kivándorlást népesedési, gazdasági, társadalmi szempontból is súlyos következményekkel járó folyamatnak nevezte, és utalt arra, hogy különböző becslések szerint 350-600 ezer között lehet a külföldön élő magyarok száma. Jelezte azt is, hogy friss kutatások szerint minden tizedik magyar "csomagolna, pakolna, külföldre költözne", mert annyira kilátástalannak látja itthon a helyzetét.

Az ellenzéki politikus szerint a kormány által elindított Gyere haza fiatal-kampány semmire se jó, és annak szlogenjéhez őszintébb lenne hozzáírni, hogy "vár itthon a közmunka".

Ezzel összefüggésben arról beszélt, Magyarországon az igazi probléma a dolgozói szegénység, az, hogy a bérekből nem lehet megélni, és hogy ezért évről-évre tömegek hagyják el az országot.

Az LMP társelnöke más témában feltett kérdésekre is válaszolt. Arra a felvetésre, hogy a Jobbik járványveszélytől tart a bevándorlók miatt, azt mondta: egy normálisan finanszírozott egészségügyi rendszer egy ilyen helyzetet tudna kezelni. Hozzátette, a kormánynak a látványberuházások helyett például az egészségügyre kellene többet költenie. A hétvégi budapesti repülőversennyel kapcsolatban arról beszélt, szerintük egy cég marketingkampányát finanszírozza a kormány 1,8 milliárd forintból, és ezt elfogadhatatlannak tartják. Szerinte a budapestiek többsége a programból csak zajt, dugót és elviselhetetlen környezetszennyezést érzékel.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Jobbik sárga lapot mutat a szurkolói kártyát fenntartó kluboknak

A Jobbik ifjúsági tagozatának "egyik szeme sír, a másik nevet" a klubkártyával kapcsolatos döntés miatt. Tovább olvasom