Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Az iráni küldöttség Bécsben egyeztet

Elhagyta Moszkvát az iráni küldöttség, amely az iráni urán oroszországi dúsítására hivatott közös vállalat létrehozásának feltételeiről tárgyalt, élén Ali Laridzsanival, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkárával – közölte az orosz nemzetbiztonsági tanács csütörtök este. Ma a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) bécsi székhelyén még összeül az EU-trojka (Nagy-Britannia, Franciaország és Németország) miniszteri szintű képviselőivel a hétfői sorsdöntő NAÜ-kormányzótanácsi ülés előtt. Bécsi diplomaták szerint az EU-trojka ezzel még egy utolsó kísérletet tesz arra, hogy megegyezzen Iránnal annak nukleáris törekvéseiről, mielőtt az ügy az ENSZ BT elé kerül.

Amerikai–indiai nukleáris megállapodás

George Bush amerikai elnök és Manmohan Szingh indiai kormányfő csütörtöki újdelhi találkozójukon végleges formába öntötték a Washington és Újdelhi között tavaly megkötött elvi megállapodást a békés célú nukleáris együttműködésről. Az egyezség megszületését az indiai miniszterelnök jelentette be. Az amerikai elnök történelmi jelentőségűként méltatta a paktumot. Indiának egyetlen ország sem szállít nukleáris technológiát és hasadóanyagot azóta, hogy az ország 1998-ban „berobbantotta magát” az atomhatalmak klubjába. Az Egyesült Államok most ennek a nemzetközi bojkottnak vetett véget.

A Hamász megváltoztathatja álláspontját?

A Hamász „megváltoztathatja” Izraellel szembeni álláspontját, hogy eleget tegyen a palesztin nép érdekeinek – közölte Baker Abdel Munem, a Palesztin Hatóság moszkvai nagykövete. „A Hamász Izrael Állam elismerését a palesztin megszállás befejezésének szükségességéhez köti” – jelentette ki a nagykövet az orosz hírügynökségnek nyilatkozva. „Úgy gondolom ugyanakkor, hogy az egész palesztin nép érdekében a Hamász megváltoztathatja álláspontját” – vélekedett a diplomata.

Az izraeli kormányfő kemény leszámolással fenyeget

Izrael „vasököllel” sújt le a palesztin támadókra Ehud Olmert ügyvezető miniszterelnök tegnapi kijelentése szerint, akinek helyzetét a választások közeledtével megnehezítette több merénylet is. Fenyegető nyilatkozatát azután tette, hogy palesztin támadók szerdán agyonlőttek egy zsidó telepest Ciszjordániában, csütörtökön pedig nyakon szúrtak egy izraelit Jeruzsálemben, és a Gázai övezetből rakétával lőtték Dél-Izraelt. Olmert közölte azt is, hogy Izrael fokozottan odafigyel az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet fenyegető megjelenésére a térségben. Olmert arra reagált, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök beismerte: az al-Kaida a jelek szerint beszivárgott a Gázai övezetbe és Ciszjordániába.

Bozóki András New Yorkban

A magyar kulturális értékek szélesebb körű amerikai előmozdításának és az egyetemközi kapcsolatok erősítésének jegyében tesz New Yorkban látogatást Bozóki András kulturális miniszter, aki szerdán magyar kulturális fesztivált nyitott meg a Montclair Egyetemen, csütörtökön pedig előadást tart a New York-i Columbia Egyetemen. Bozóki András beszédében hangsúlyozta, hogy a Montclair Egyetem évek óta komoly szerepet tölt be magyar vendégelőadók és diákok rendszeres fogadásában és üdvözölte a több magyar egyetemmel kibontakozó széles körű oktatási és kutatási együttműködést. (mti)

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A rómaiak nyomában

Győr. A rómaiak nyomában címmel nyílik kiállítás ma délután fél ötkor Győrött, a Xántus János Múzeum… Tovább olvasom