Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 18°C | 31°C Még több cikk.

Az ikerpár Kabulban váltja egymást

Folytatás az 1. oldalról.

– A katonai misszió azonban olyan, mint a tortán a hab: mindennek a megkoronázása. Így amikor lehetőségünk nyílt, a bátyám és én is külföldi katonai szolgálatot vállaltunk – sorolta a hétvégéjét még Győrben és az édesanyjánál Győrságon töltő Nagy Zsolt őrnagy.
Nagy Péter és Zsolt életpályája feltehetően nagyon is egyedi a seregben, többnyire ugyanott, netán kis időeltolódással végzik feladatukat, egymás gondolatait is ismerik. Így az sem véletlen, hogy a két őrnagy Kabulban váltja egymást: Péter hét hónap szolgálat után hazatér és fúj egyet, öccse pedig tőle veszi át a feladatokat, többedmagával a reptér biztonságára ügyel.
– Tavaly már ugyanitt jártam Kabulban – magyarázza az őrnagy –, úgyhogy voltaképpen folytatom a munkámat. Akkor is több mint fél évig voltam távol a családomtól, akik nagyon féltenek. Hisz háborús övezetről van szó, tele törzsi, helyi tartományi lázadókkal, ahol feladatunk a béke, a rend fenntartása. Rangidősként a beosztottakkal való törődés is rendkívül fontos, véleményem szerint egy kis odafigyeléssel mindenki megóvható a befelé fordulástól, a nagy honvágytól. A térségben nagy a szegénység és szörnyű, ha egy felrobbant akna miatt csonka kezű vagy lábú kisgyermekekkel találkozunk.
Nagy Zsolt tegnap reggel indult útnak, az üzbegisztáni határnál, Termezben szállt katonai repülőgépre. Várja a bátyjával való találkozást, a feladatok átvételét. Mivel már szolgálati ideje alapján októbertől hivatalosan nyugdíjas, a NATO civil alkalmazottjaként utazik.

Édesanyja Győrságon aggódik fiaiért – telefonon tartják a kapcsolatot

Nagy Ferencné napok óta rosszul alszik. Érthető, egyik fia megy, a másik jön. Nem sírt a búcsú előtt, és ezt most sem tette, ám nagyon aggódik a fiaiért. Péter és Zsolt rendszerint még a reptérről felhívják, azután pedig hetente, kétnaponta telefonon tartják a kapcsolatot mindaddig, míg haza nem érkeznek. „Sietnek hozzám és ez mindennél többet ér. Ha a férjem élne, bizonyosan nagyon büszke lenne rájuk, mert én is az vagyok.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Adna kedvezményt győrieknek itteni szolgáltatásokra?

Megkérdeztük a győri polgármester-jelölteket arról, adna kedvezményt győrieknek itteni… Tovább olvasom