Kisalföld logö

2018. 05. 24. csütörtök - Eszter, Eliza 16°C | 27°C Még több cikk.

Az idén 37 milliárdos kiadással jár a pedagógusok béremelése

Az idén 37 milliárd, jövőre 172 milliárd, míg 2015-ben 195 milliárd forint többletkiadást igényel a pedagógusbérek emelése a kormánynak készült előterjesztés szerint - írta a Magyar Nemzet.
A lap csütörtöki számában ismerteti az Átlátszó Oktatás blogon kiszivárogtatott tervezetet, amelyet a lap szerint jóváhagyott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter is.

Eszerint a pedagógus I. fokozatban a kezdőfizetés az idén 185, illetve 203 ezer forintra emelkedhet, egy harminc éve pályán lévő tanár pedig bruttó 263, illetve 288 ezer forintra számíthat.

A tervezet megerősíti, hogy a köznevelési törvényben előírt béremelés 60 százalékát kapják meg a pedagógusok most ősszel, ezután pedig 2017-ig minden szeptemberben fokozatosan emelik a fizetéseket. Balog Zoltán szerint ez az idén 34, utána évente átlagosan 10 százalék pluszt jelent.

Olvasóink írták

  • 11. Valaki 2013. július 19. 15:48
    „Aha, gondoltam, hogy Grácból jöttél. :)))
    Családtagokat csak a cocik veszik célba. cocicultura.”
  • 10. Jandex 2013. július 19. 11:54
    „9. Valaki 2013.07.19. 09:09
    Titkos fidessmutyi tájékoztatóról, anyukád is ott volt és nagyon égett miattad! :)))”
  • 9. Valaki 2013. július 19. 09:09
    „Janika, téged honnan szalajtottak? :)))”
  • 8. Jandex 2013. július 19. 06:54
    „Ez ugyanaz mint az előző buktájuk előtt. ígértek mindenkinek mindent a következő kormány pedig nyöghette! /Ha viszont sikerül megbundázni a választást akkor jön a következő dakota mondás: járni jár, csak nem jut!/ Így megy ez ezeknél.”
  • 7. momentan 2013. július 18. 22:04
    „195000000000/150000/12=108000 havi bér + bérköltség”
  • 6. momentan 2013. július 18. 21:33
    „Az az érzésem, hogy ezeknél a számoknál az alapbér emelkedését teljesen belevették, az elvont pótlékokat viszont nem vonták le.

    próbaszámolás:
    195000000000 (195 milliárd)
    150000 (pedagógus)
    12 (hónap)
    195000000000/150000/12=108000 ennyi lenne egy pedagógus béremelése
    Nekem viszont az elvonások miatt nem igen lesz emelés. Vagyis ebből én nem kapok

    Az meg csak parasztvakítás, hogy az állam a bérjárulékokat egyik zsebéből a másikba rakja és kifizetésként jeleníti meg.

    Ez a béremelés garantáltan null szaldós lesz.”
  • 5. RickCartman 2013. július 18. 20:17
    „...és hogy megnyugodjon mindenki, egy friss mti - hír:
    "Nem lehet béremelést tervezni jövőre a közszférában, a hiányt a GDP 2,7 százalékán kell tartani, miközben jövőre már csak 2,8 százalék lehet az infláció a kormány szerint - a jövő évi költségvetést alapozó minisztériumi anyag szerint. "
    ki teljesít jobban?
    hol teljesít jobban?
    ki él jobban?
    ki mond igazat? - médiakormányzás.....”
  • 4. RickCartman 2013. július 18. 18:56
    „hogy mi az összefüggés?
    már okosabb alsó tagozatosok is próbálkozhatnak a megfejtéssel, garantált a siker:
    "Nem lát semmi szokatlant Tállai András belügyminisztériumi államtitkár abban, hogy a fociklubja, az idén az élvonalba jutott Mezőkövesd 400 millió forintot kap a kormánytól. Azt mondta, eredetileg többet kért a stadion fejlesztésére, de szemernyit sem lobbizott a pénzért, viszont örült Orbán Viktor gratulációjának."”
  • 3. pozdorja 2013. július 18. 16:38
    „2. eger: ebben az évben csak szeptembertől kapnak emelést. Jövőre meg egész évben. Ilyen egyszerű.”
  • 2. eger 2013. július 18. 12:46
    „Valami nem stimmel ezekkel a számokkal! 60 % emelés 37 md Ft, jövőre annak 10 % emelése 172 md Ft?
    Kicsit gondoljanak bele.”
  • 1. Primax 2013. július 18. 08:34
    „"Az idén 37 milliárd, jövőre 172 milliárd, míg 2015-ben 195 milliárd forint többletkiadást igényel..."
    Én - inkább - befektetésnek nevezném.
    Az ország jövője érdekében.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Októbertől újabb 10 százalékos rezsicsökkentés

Az áram-, gáz- és távhőárcsökkenésre számítanak. Tovább olvasom