Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

az eto és a sopron

a terembajnokságon

A zalaegerszegi teremtornán ma lép pályára a Győri ETO FC és az FC Sopron.

labdarúgás

Ma 15 órától játszik három mérkőzést Zalaegerszegen a Győri ETO FC, a terembajnokság döntőbe jutásáért az Újpest, a Pécs és a Vasas lesz a Rába-partiak ellenfele. Klement István vezetőedző:
„ Főleg fiatalokkal megyünk a tornára, mert nem szeretnénk kockáztatni a nemrég felépült labdarúgóink egészségét – mondta a szakvezető. – Nincs célul kitqzve a továbbjutás, ami persze nem jelenti azt, hogy feladnánk a lehetőségét. A héten kétszer gyakoroltunk hasonló körülmények közt, mint a zalaegerszegi lesz. Három ötös sorban lépünk pályára, igyekszem majd mindenkinek játéklehetőséget biztosítani.”
Hír a csapattal kapcsolatban, hogy a kapus Szasa Sztevanovic hét közben csatlakozott a kerethez, az edzéseken pedig jó benyomást tett a gárdával készülő szerb Igor Bilic, akinek leigazolása ügyében – további tesztelések után – jövő csütörtökig döntenek a győri vezetők.
Csertői Aurél együttese, az FC Sopron a szerdai fizikai felmérést leszámítva a héten teremben edzett, így készült a tornára, amelyen ma délelőtt a házigazda ZTE mellett a Kaposvár és a Bp. Honvéd lesz majd az ellenfele, a sorsolást a mérkőzések előtt tartják.
Csertői Aurél két kapus mellett három mezőnysort visz a tornára, amelyen természetesen szeretné, ha minél jobban szerepelne csapata.
A két kapus Takács Tamás és Heinrich Márk lesz. Az első sor: Sifter Tamás, Marius Radu, Alexandru Daria, Demjén Gábor, Magasföldi József. A második: Lázár Pál, Horváth András, Cristian Munteanu, Georgi Korudzsiev, Feczesin Róbert. A harmadik ötösben két új fiú is helyet kapott. Ennek tagjai: Ion Ibric,

Laurentiu Rus, Dancs Roland, Cristian Cigan, Sira István és pályára lép még Birtalan Botond.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az iszapbirkózó vadmacskától az amazonig

A sztárok mintájára vagy saját kedvtelésből egyre nagyobb divat a hölgyek körében, hogy róluk… Tovább olvasom