Kisalföld logö

2017. 11. 25. szombat - Katalin 4°C | 14°C Még több cikk.

Az erős forint és a csatlakozás

Két téma szerepelt azon a megbeszélésen, amelyet Medgyessy Péter miniszterelnök folytatott a hazai nagyvállalkozások vezetőivel. Ezen, mint arról szerdán beszámoltunk, a győri Jancsó Péter is részt vett.
– A hazai nagyvállalkozói kör hat éve vár arra, hogy a kormányzat figyelembe vegye információit, javaslatait – fogalmazott Jancsó Péter, a Rába elnöke, a Graboplast Rt. elnök-vezérigazgatója, aki szerint az erős forint már nyáron összehozta a vállalatvezetőket, mert exportáló cégek lévén valamennyiüket igen negatívan érintette.

Nem támogatás kell

Jancsó elmondta, a miniszterelnökkel folytatott találkozón kifejtették, hogy a forintárfolyam-rendezés okán nem kívánnak semmilyen, a normatívától való eltérést, semmi esetre sem várnak költségvetési vagy egyéb támogatást, nem számítanak előnyökre, de a hátrányok elviselését sem vállalhatják. – Valamennyien kifejtettük, hogy nem a belső fogyasztás féktelen növelésében, hanem továbbra is a dinamikusan növekvő exportban érdekeltek az általunk vezetett társaságok – nyilatkozta a Kisalföldnek Jancsó Péter.
A tárgyalás másik sarkalatos kérdése az Európai Unióra való felkészülés volt. A cégvezetők úgy látják, hogy igen rövid idő alatt rendkívül nagy erőfeszítéseket kell tenniük a hazai vállalkozásoknak cégmérettől függetlenül. Az egyszemélyes vállalkozóknak ugyanúgy esélyt kell adni a felkészülésre, mint a nagyvállalatoknak.

Értékes információk

E törekvés csak akkor válhat valósággá, ha rövid időn belül megkezdődik a hatékony felvilágosítómunka, melynek révén a vállalkozások hozzáigazíthatják működésüket az uniós szabályozáshoz. Az információ ma mindennél értékesebb, mert a hazai vállalkozások megmaradásáról, sikerességéről, munkahelyteremtő képességéről szól. – Felajánlottuk a miniszterelnök úrnak, hogy aktívan közreműködünk a gazdasági és pénzügyi tárca delegáltjaiból álló, uniós felkészülést támogató munkacsoport munkájában – fogalmazott Jancsó Péter, aki szerint Medgyessy Péter felajánlásukat elfogadta, s maga is a párbeszéd folytatását indítványozta.
„ Felajánlottuk a miniszterelnök úrnak, hogy aktívan közreműködünk a gazdasági és pénzügyi tárca delegáltjaiból álló, uniós felkészülést támogató munkacsoport munkájában."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Háy János darabja a Pécsi Harmadik Színházban

A Pécsi Harmadik Színházban szerdán este tartják Háy János: A Herner Ferike faterja című… Tovább olvasom