Kisalföld logö

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 21°C

Az EP zöld frakciója a magyar médiatörvény visszavonását kéri

Az Európai Parlament zöld frakciója szerdán bírálta az új magyar médiatörvényt, és azt kérte az Európai Bizottságtól, valamint az Európai Unió országainak kormányaitól, hogy követeljék annak visszavonását.

"A magyar parlament által nemrég elfogadott médiatörvény egy európai uniós ország számára tűrhetetlen mértékű felügyeletet jelent - írta közleményében Daniel Cohn-Bendit, a zöldek egyik vezetője. - Az új törvény, amely egyértelműen megtorló jellegű, ellentmond az Európai Unió alapszerződésének, az Alapvető Jogok Chartájának és az Emberi Jogok Európai Egyezményének."

"Ha a bizottság vagy a Tanács nem válaszol, akkor az Európai Parlamentre hárul a feladat, hogy rögtön a januári ülésszaktól kezdve nyomást gyakoroljon az Európai Bizottságra és Van Rompuy úrra (az EU elnökére), hogy megfelelő intézkedéseket tegyenek ez ellen a törvény ellen, amely az uniós értékek megsértéseként értelmezhető" - hangsúlyozta Rebecca Harms, a csoport másik vezetője.

Olvasóink írták

  • 15. meir 2010. december 24. 18:03
    „-espediglen kovetkezik a jol bevalt-(kommonista)-szlogen ervenyesitese OV modra,;
    -"Szabad Orszagban,Szabad Emberek,azt gondoljak amit,...........SZABAD!!!"-
    nem elfeledni,; Orban pajtas is volt elenjaro KISZ Titkar az Egyetemen!!”
  • 14. gjozsi88 2010. december 23. 13:35
    „13!
    Azzal is foglalkozik...!
    Közli, hogy termelj hatékonyabban és ne költsd el felesleges pazarlásokra....!
    Ezzel a szemlélettel megyünk szembe, mikor az unióval szembe fordultunk!”
  • 13. FREDDY/S 2010. december 23. 13:33
    „Az Európai Parlament zöld frakciója inkább az én jövedelmemmel foglalkozzon, hogyan lehet abból úgy megélni ahogyan ők élnek, nemde...”
  • 12. gjozsi88 2010. december 23. 12:40
    „LAZA!
    A jobbikból azért lett kispárt, mert a Fidesz gyakorlatilag a jobbik programját valósítja meg....ezért a bázisa visszament a Fideszhez!
    Talán emlékszel....multik megadóztatása, szembe fordulás az unióval....stb!”
  • 11. gjozsi88 2010. december 23. 12:24
    „LAZA!
    De nem azért, mert a médiát nem tudták kezelni....hanem ahogy most sem, nem volt hiteles gazdaság programjuk!
    Már évek óta mást sem hallunk, hogy a Gyurcsány tönkre tette az országot.....juliusban a Viktor a stabil gazdasággal, költségvetéssel indokolta az IMF szükségtelenségét!
    Ha valaki ezt az ellentmondást képes eladni a médiában.....az tudja kezelni a médiát!
    Mást se hallunk, mint a Gyurcsányék elloptak mindent....miközben minden vád összeomlik!
    Elöbb a 2006 öszi...most legutóbb a Sukorói,....miközben az a hiteles személy, aki halott feltámasztó Budai Gyula...!
    Aki ezt teszi manipulálja a közvéleményt!
    Nyugaton nem lenne bázisuk.....ahogy látjuk hogy kezelik őket!
    Azt kiabálták, hogy a szociknak nincs hitelük nyugaton, sehol a világban....most meg ezek a hiteltelenek befolyásolják a nyugati médiát!”
  • 10. LAZA 2010. december 23. 11:56
    „3.
    No józsi ebben tőkéletesen egyetértünk.
    A jobboldali kormányok és különösen a Fidesz sohasem tudták a médiát kezelni.
    Regnálásuk alatt rendszeresen nézhetetlenekké tették a közszolgálati médiumokat.
    Az egyébként is jobboldali beállittatásu televiziók és ujságok pedig csak a sajátjaik élvezkedését szolgálták.
    Meg is lett az eredménye mindkét esetben amikor hatalmon voltak a vége sulyos választási vereség lett.
    Most sem fog bejönni!
    Nagy árat fizethetnek érte.
    Sorozatosan fogják a "mártirokat" gyártani!
    Az emberek száját már nem lehet befogni a tájékoztatásuktól Őket megfosztani nem lehet.
    Nézzük csak az szdsz és a Jobbik példáját!
    Mit művelt a liberális média a Jobbikkal?
    Lafasisztázták lerasszistázták őket aztán mi lett a vége egy kis pártból csináltak egy erős kőzéppártot.
    Saját magukat pedig mindenhonnét eltüntették.”
  • 9. gjozsi88 2010. december 23. 11:23
    „Cloeon_dipterum
    A szabadság, demokrácia jogállam nem azonos a mindent lehet helyzettel!

    A jogálamban csak addig van jogod, mig a mások jogait nem sérted....!
    Ez vonatkozik a szólás szabadságára....azaz senkit nem sértegethetsz, mások jó hírnévhez való jogát, személyiségét nem bánthatod!”
  • 8. gjozsi88 2010. december 23. 11:20
    „Pofátlan!
    Azt tartom szerencsétlennek, aki csak azt hiszi, hogy nekünk jogaink vannak az unióval szemben, noha a kötelezettségek terén szembe fordulunk az uniós elvárásokkal, az uniót működtető szerződésekkel!
    Dolgoztál külföldön és van rálátásod a dolgokra.....?
    Milyen dolgokra....?
    Hogy működik a gyártósor....?
    Hol láttál rá gazdasági folyamatokra?”
  • 7. Pofátlan 2010. december 23. 10:37
    „gjozsi88 ! Én nem minősítenék másokat, hogy ki, mi a szerencsétlen!
    Három évet dolgoztam Németországban, egy évet Franciaországban, így talán nekem is lehet némi rálátásom a dolgokra.
    Különben le se sz@rnak bennünket a németek és a franciák.
    Minden ország a maga gondja bajával törődik, senkit sem érdekel az unióban Magyarország.”
  • 6. Cloeon_dipterum 2010. december 23. 09:52
    „Most sincs szólásszabadság. A Kisalföld is törli a hozzászólásokat, pedig magánvélemények...”
  • 5. gjozsi88 2010. december 23. 08:56
    „Pofátlan!
    Piac csak akkor leszünk ,ha van munka...!
    A mai valóságban az Uniós munkáltatók biztosítanak direkt, vagy beszállitói hálozaton keresztül a magyar KKV szektor számára munkát, arról nem beszélve, hogy termelésünk 80%-t export piacokon helyezzük el, melyhez történő csatlakozást kizárólag az unión belüli vámmentességnek köszönhetjük!
    Egyébbként a folyamatos szembe fordulás az unióval, szervezeteivel, partnereivel, milyen kiváltságokat érdemel.....szerencsétlen!
    Talán nem kellene ennyi frontot nyitnunk....!”
  • 4. Pofátlan 2010. december 23. 08:39
    „Én meg az ellen tiltakozok hogy az Európai Unió másodrendűként bánik Magyarországgal!
    Mi csak a piac miatt kellettünk, az uniós támogatásoknál jóval kevesebbet kap az ország mint a régi uniós tagállamok.”
  • 3. gjozsi88 2010. december 23. 08:21
    „Juliánusz!
    Akik tiltakoznak nem ezért tiltakoznak.....!
    Azért tiltakoznak, mert homályos megfogalmazásokra bárkit milliókra büntethetnek......nincs egyértelmű jogszabályi háttér!
    Persze a bírósági elmarasztalás nélkül a jobboldali média fröcsöghet a baloldali politikusok "gazemberségéről" retorzió nincs, miközben a baloldali média még konszolidált kritikát sem fogalmazhat meg......sérti egy közösség érdekét mert ilyen pongyola a törvény megfogalmazása (a Fideszét) 25 millió...puff!
    A baj, hogy nincsenek törvényileg, jogszabályilag egyértelmű megfogalmazások, ami bennt van az arról szól, hogy egy Fidesz által delegált testület véleménye szerint.....!
    Jogszabály helyett gondolkodás mód.....!Aki másként gondolkodik az bünös!
    Jogorvoslati lehetőség nincs gyakorlatilag!”
  • 2. annobon 2010. december 23. 08:20
    „Meg még több Való "Kupleráj" Villát!!!”
  • 1. Julianusz 2010. december 22. 22:56
    „Mégtöbb való világot, mónika "sót" győzikét és egyéb agyelszívót akarunk!!!! Korlátozás, ellenőrzés nélkül!!!! Cirkuszt kenyeret és akkor kussolni fogunk!!!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Füstölőbe esett és meghalt egy idős férfi

Életét vesztette egy férfi, aki beleesett a füstölőbe Pilisborosjenőn - közölte Győrfi Pál, az… Tovább olvasom