Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

Az ELTE-n nem lesz vizsgálat Semjén Zsolt szakdolgozatával kapcsolatban

Indokolatlannak tartja bármilyen vizsgálat lefolytatását Semjén Zsolt szakdolgozatával kapcsolatban az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánja.
Indokolatlannak tartja bármilyen vizsgálat lefolytatását Semjén Zsolt szakdolgozatával kapcsolatban Tausz Katalin, az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánja - írta pénteki számában a Népszabadság a dékánnak a laphoz eljuttatott közleményére hivatkozva.

"Semjén Zsolt a szociológia szakon tanulmányait az átlagosnál jobb érdemjegyekkel elismert teljesítménnyel folytatta. Az anekdotikus és olykor egymásnak ellentmondó szubjektív visszaemlékezésekkel szemben a tények azt mutatják, záróvizsgára bocsátása az akkor szokásos tanulmányi rendnek megfelelően történt" - idézi a lap a közleményt.

A lap ugyancsak a közleményt idézve azt írja: Semjén Zsolt dolgozatát - mint mindenkiét - egy opponens és konzulens tanára bírálta el, majd az általuk adott osztályzatok miatt egy harmadik opponens felkérése is szükségessé vált. A záróvizsgáról készült, a bizottság tagjainak aláírásával hitelesített jegyzőkönyv és az abban rögzített érdemjegyek szerint dolgozatát sikeresen megvédte, és a komplex tételről is magas színvonalon volt képes beszámolni - írta Tausz Katalin.

Olvasóink írták

  • 13. machers 2012. november 24. 20:24
    „12.Santos 2012.11.24. 19:43
    Ne aggódj! Megvan.
    A birkák lelkével nem foglalkozom. Gyógyíthatatlanok:
    http://www.youtube.com/watch?v=6meBZP_iHmE”
  • 12. Santos 2012. november 24. 19:43
    „9.load.Fogyoban a potenciád,talán ez tünt fel zsubrinak?Ha már mást nemtudsz,simogasd a hasaalyát és szerelmes versikéket zümmögj a bal fülében.A másik fülét enged machers elvtársnak megdolgozni.Bár ö a birkák lélektanának profeszora,most keresi az elveszett diplomáját.”
  • 11. Mazzola 2012. november 24. 12:01
    „Az ELTE-nek van itt tulajdonkeppen a legnagyobb problemaja.Mert ha kiderül, hogy rengeteg a plagiat
    es ( en tudom) hogy ojan szemelyek is diplomahoz vagy doktoratushoz jutottak , akik az egyetemet
    meg kivülröl sem lattak .Akkor ez az intezmeny nemzetközileg egy kalap sz..rt sem er.”
  • 10. machers 2012. november 24. 08:50
    „9.load 2012.11.24. 00:44
    Meg ne tedd!
    A birkák körmözését magas szinten végzi, de a lélektan nem az erőssége.”
  • 9. load 2012. november 24. 00:44
    „5. Santos
    Mondd, és mennyibe jön nálad egy ennél komolyabb pszichoanalízis?
    Szivesen elvinném hozzád a kutyámat.
    Öregszik szegény és mostanában vigasztalhatatlanul szomorú.”
  • 8. Dwatson 2012. november 23. 21:21
    „6. rommel2 2012.11.23. 20:05
    Miért,ki állítja hogy van doktorija? Jobb,ha tudod: NINCS NEKI! Soha nem is volt,nem úgy mint Schmitt Pálnak és Semjén Zsoltnak,ráadásul sem nem köztársasági elnök,sem nem miniszterelnök-helyettes,de még frakciója sincs a parlamentben!”
  • 7. b.ildi57 2012. november 23. 21:05
    „Rommel2 igazad van. GYURCSÁNYÉT KERESSÉTEK MÁR ELŐ”
  • 6. rommel2 2012. november 23. 20:05
    „HOL VAN GYURCSÁNY DOLGOZATA ???
    BALOSOK , AZÉRT MIÉRT NEM AGGÓDTOK ???”
  • 5. Santos 2012. november 23. 17:41
    „3.LAZA.Nálad valami ugyancsak meglazult.Azonali orvosi ellenörzést ajánlanék,amig nem késö.Valoszinü problémás gyermekkor,elromlott házasság?”
  • 4. Ambar 2012. november 23. 16:09
    „A kereszténység támadását asszociálni ebből nagy butaság!A kereszténységet szerencsére nem ők képviselik.Náluk gyűlölködőbb és hazugabbakat nem nagyon találni !Ők megélhetési politikusok ,táboruk nem mérhető!Inkább taszítanak !”
  • 3. LAZA 2012. november 23. 12:30
    „Megkapta hát megkapta.
    Mi történne,ha mindenkiét felülvizsgálnák.Erre persze az összes magyar médiáknak sincs kapacitása.
    Gond nem ez hanem a jelen.
    Miféle keresztényi magatartás amit művelnek.
    Mi az amit pl. a 10 parancsolatból betartanak.
    Így ösztönzik a híveiket?
    Hazugságokkal?
    Gyilkos szabadon engedésével?
    A közvagyon megkárosításával (lopásával?)
    Emberek millióinak nyomorba taszításával?
    Kilátástalansággal?
    Ezek ellen kéne leginkább fellépniük!
    Azt hiszik,hogy a kedvezményezett egyházak lefizetésével minden el van rendezve?
    Nincsen!
    Eljön majd a számonkérés ideje.
    Itt a földön aztán az igazi már máshol.
    Abban aztán nem lesz köszönet.”
  • 2. kerteszb 2012. november 23. 10:29
    „A lényegről persze nem írnak, hogy 40% másolat; úgy látszik ez nem probléma. Fideszes álkeresztény "erkölcs".”
  • 1. embertelen 2012. november 23. 08:37
    „Ez a második lépés is teljesen azonos a Schmitt-üggyel. Ott sem akartak vizsgálatot, de később a tények nyomására belekényszerültek. Most is így lesz!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Áder János: a Magyar Posta az ország gazdaságának, társadalmának motorja

A köztársasági elnök szerint a 145 éves Magyar Posta az elmúlt fél évszázad legnagyobb kihívása előtt áll. Tovább olvasom