Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Az Együtt-PM határozati javaslatot nyújt be az alanyi jogon járó internetért

Az internetadó a szegények és a magasabb jövedelműek közötti szakadékot növelné.
Az Együtt-PM határozati javaslatot nyújt be az alanyi jogon járó internetért, egyben kezdeményezi az internetadó-javaslat visszavonását – közölte Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.

Véleménye szerint a kormány kedden bejelentett internetadó-javaslata nem szolgál mást, mint a szakadék mélyítését a szegények és a magasabb jövedelműek között. Ezt az irányt az Együtt-PM a legmesszebb menőkig elutasítja - mondta.

Határozati javaslatuk kimondja: a kormány és az internetszolgáltatók dolgozzák ki, miként válhat hozzáférhetővé minden magyar háztartás számára az internet 2016 elejére.

Emlékeztetett: az uniós szabályozás szerint 2020-ig minden háztatásban hozzáférhetővé kell tenni az internetet, az Orbán-kormány pedig maga vállalta, hogy ezt 2018-ig teljesíti. "Mi azt szeretnénk, hogy az internet ne csak elérhető, hanem ingyenes is legyen minden háztartásban", finn mintára, ahol az 1 megabit/másodperc sebességű szolgáltatás ingyen van – tette hozzá Szabó Tímea.

A finanszírozhatóság érdekében azt is javasolják, hogy az internetszolgáltatás áfája csökkenjen öt százalékra.

"A kormány százmilliárdokat költ stadionépítésekre, szerintünk ehelyett a 21. század Magyarországán a tudásra, a jövő generációk oktatására és az információhoz való alanyi jogú hozzáférésre kell fektetni a hangsúlyt" – fogalmazott.

Kérdésre válaszolva a kozmetikai termékekre kivetendő termékdíjról elmondta: „egészen bornírt és abszurd" a rezsicsökkentéssel kampányoló kormány részéről egy ilyen ötlet, hiszen „ez megint a szegényeket, a négymillió létminimum alatt élő embert fogja sújtani".

Arra a felvetésre, hogy a kormány tervei szerint az ebből származó bevételt környezeti rekultivációra fordítják, úgy reagált: amíg ilyen mértékű a szegénység Magyarországon, amíg gyerekek százezrei éheznek, amíg ilyen arányú a munkanélküliség, „addig ne beszéljünk környezeti rekultivációról, akármit is jelentene ez egyébként".

Szabó Tímea ugyancsak kérdésre válaszolva az Egyesült Államokból kitiltottak ügyében kijelentette: amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke nem cáfolja a korrupciós vádakat, mégis a pozíciójában maradhat, azt nehéz másként értékelni, mint bűnpártolásnak a kormány részéről – fogalmazott.

Elvárják, hogy a kormány azonnal indítson vizsgálatot, aki pedig elismeri, hogy érintett az ügyben, az magától mondjon le – fűzte hozzá.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szexuálisan zaklatták, megszégyenítették a középiskolás tanulókat

A Heves megyei intézmény a héten egyenruhások árasztották el, a szülők pedig ekkor szereztek… Tovább olvasom