Kisalföld logö

2018. 04. 24. kedd - György 14°C | 23°C Még több cikk.

Az egymilliomodik vendég a Rába Quellében

A komáromi Gábovics család, pontosabban Gábovics Nikoletta volt az egymilliomodik vendég a győri Rába Quelle fürdőben. A Szlovákiából érkező vendégek most először jártak a „termálban”, a 2003-ban nyílt élményfürdő vezetése pedig azt mondja, főként a győri, de a határon túlról érkező látogatóknak is köszönhetően a számításaik szerint alakul a forgalom.
A 2003-ban nyílt győri Rába Quelle Gyógy-, Élmény- és Termálfürdő az első évben (ami az októberi nyitás után három hónapot jelentett) 75 ezer vendéget fogadott, 2004-ben 424 ezret, 2005-ben pedig 501 ezret. Az egymilliomodik vendég tegnap érkezett, őt ajándékokkal és ingyenes belépővel fogadta Kovacsics Imre fürdőigazgató. Pt idézve: számára és a fürdő számára a legszebb karácsonyi ajándék, hogy még ebben az évben elérték ezt a számot. Azt sem titkolta viszont, hogy az üzemeltetési pályázat készítésekor nagyjából így kalkuláltak, tehát azt a forgalmat hozzák, amivel számoltak. „Az egymilliomodik vendég azt mutatja, hogy a győri fürdőt szeretik. Vendégeink hatvan százaléka győri, huszonöt százalék Magyarországról, zömében Székesfehérvárról és Budapestről érkezik, s körülbelül tizenöt százalék a határon túlról, Szlovákiából.”
A szlovákiai Révkomáromból utazott Győrbe a Gábovics család, akik az egymilliomodik vendégei voltak a fürdőnek. „Nagymegyernek indultunk, aztán mégis úgy döntöttünk, kipróbáljuk a győri élményfürdőt, amiről sok jót hallottunk, de járni még soha nem jártunk benne. Ezek szerint jól döntöttünk” – mondta Gábovics Vilmos, Nikoletta édesapja (a lány az egymilliomodik vendég).
A fürdő meghatározta a városrész, ez esetben Sziget egy részének jövőjét is. Győr fürdővárossá szeretné átalakítani a negyedet: hotelekkel, sétálóutcával, éttermekkel – méghozzá az elkövetkező tíz évben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jótékony bőrszerkós „mackók” – motoron

A győri hajléktalanszállónak harmincöt zsák ruhát vittek ajándékba karácsonyra. Ezt megelőzően… Tovább olvasom