Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Az egyik roma áldozat beszélhetett a gyilkosaival

Sí maszkot viselő, magukat rendőrnek mondó férfiak igazoltatták a későbbi tiszalöki áldozatot három héttel a gyilkosság előtt - mondta a Roma Sajtóközpontnak az elhunyt özvegye.

Kóka Jenő, miután átadta minden iratát, megmutatta az álrendőröknek a házát is. Az asszony szerint férje a számára gyanús akció után félni kezdett.

"Itt lakom, innen látszik is a házam" – mondta az őt igazoltató álrendőröknek Kóka Jenő három héttel a halála előtt.

Özvegye szerint férje korábban sosem félt, és a gyilkosságokról szóló híradások sem érdekelték. Hitt abban, hogy ok nélkül senkinek sem eshet bántódása, mint ahogy abban is, hogy ártatlan embert senki nem akar megölni.

Kóka Jenő az éjszakai műszakból tartott hazafelé, amikor két fekete ruhás ember állította meg. Rendőrnek hitte őket, és nem tulajdonított különösebb jelentőséget az ellenőrzésnek. Elkérték a személyi igazolványát és a lakcímkártyáját is, majd megkérdezték, hogy hol lakik.

Kóka Jenő megmutatta nekik a közelben álló házát, az azonban már gyanús volt a számára, amikor az egyik fekete ruhás azt kérdezte a társától: "Na, mit csináljunk vele, elengedjük?"

A felesége minderről azt mondta a Roma Sajtóközpontnak, a férje csak otthon gondolkodott el azon, hogy akik feltartóztatták, nem fedték fel arcukat, végig maszkban kérdezték, fekete ruhájukon nem volt megkülönböztető, rendőri jelzés, és a közelben nem állt rendőrautó.

A 2011. március 25-én kezdődött büntetőperen K. Árpádot és társait előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberöléssel és más bűncselekményekkel vádolják.

Az ügyész elmondta, hogy a vádlottak Tiszalökön kimondottan rendezett körülmények között élő áldozatot kerestek, mert úgy gondolták, hogy Kóka Jenő halála erőszakos válaszlépésre ösztönzi a magyarországi romákat.

Kóka Jenőt 2009. április 22-én, szerdán este fél tízkor lőtték le, amikor munkahelyére, az esti műszakba igyekezett. Ő volt a romák ellen elkövetett támadássorozat ötödik halálos áldozata.

Roma Sajtóközpont

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. Goldmund 2011. április 08. 13:06
    „Én úgy tudom, hogy pont ő (Kóka Jenő) kékszemű, világos bőrű cigány volt, tehát külseje alapján nem választhatták ki áldozatnak.
    Ha pedig romatelepen lakott, és ebből derült ki, hogy cigány, akkor furcsa, hogy a fekete ruhás, símaszkos emberekbe senki nem kötött bele, sőt nem is látta őket.
    Magyar ember nemigen mer romatelepre bemenni még nappal sem.”
  • 22. meir 2011. április 07. 15:29
    „21-es!!

    te szedhetsz valamit ami gatol a megertesben!!
    nalunk igen!!ala kell irni!!! igy aztan nincsen rola vita hogy a szavazat esetleg hamis!!
    lehet nalatok is igy kellene??!
    ----------------------------------------------------
    mas!!
    egy roma vegre dolgozik,erre azt az egyet is muszaly volt leloni ugye??
    -es meg ti nyervogtok hogy nem dolgoznak,meg igy meg ugy!!??”
  • 21. Muaddib 2011. április 07. 11:28
    „20. meir 2011.04.07. 10:50
    12/Imre1964!
    hat hiszen ez az!!!!
    -("remelem tudjak hova kell tenni az X-et")-!!!
    nalunk speciel ALAIRNAK!!! ja mi tudunk irni is!!!"

    Te magadtól vagy ilyen vagy, valami speciális agyleépítő képzésre jársz?
    A 12-es következő választásra gondolt és demokratikus országban a választásoknál nem írják oda a nevűket, nálatok igen?”
  • 20. meir 2011. április 07. 10:50
    „12/Imre1964!
    hat hiszen ez az!!!!
    -("remelem tudjak hova kell tenni az X-et")-!!!
    nalunk speciel ALAIRNAK!!! ja mi tudunk irni is!!!”
  • 19. Muaddib 2011. április 07. 10:41
    „Madarász!
    Tulajdonképp leegyszerűsítve fel akarták gyorsítani azt a folyamatot, ami ma is zajlik a mindenkori kormány és a roma jogvédők hozzájárulásával.
    Tulajdonképp ez nem gyávaság volt, hanem stratégia, csak nem jött be.
    A történelemben már sokszor előfordult hasonló lásd második világháború mikor lengyel katonának öltözött németek, támadták meg a németeket.
    Ha nem változik a kormány hozzáállása lesz itt még csúnya polgárháború előbb utóbb minden béketűrő magyarnál még azoknál is, akik homokba dugják a fejüket, elszakad a kötél.
    Ezt nem kéne megvárni, de jelenleg jó úton haladunk afelé.
    Pld. Mikor a jobbik kimegy egy roma településre, fel vannak háborodva a MIÉRTtel sohasem, foglalkoznak, elbagatellizálják.”
  • 18. Muaddib 2011. április 07. 10:23
    „15. katalin85 2011.04.07. 09:49

    Volt egy időszakom mikor férfi létemre hosszú hajam volt és egy alkalommal egy piros Lada mellett mentem el az utcán és a Ladában lévő kissebség utánam kiabált hogy bébi ülj az ölembe kb. 36-éves, lehettem borostásabb voltam, mint egy sündisznó. Mikor utánam kiabált megfordultam a kissebség arcát nem lehet most így szóba leírni, de a döbbenet és az égés együttese látszott rajta és kínjába gyorsan behúzódott a Ladába.

    Azt akartam mondani ezzel, hogy ilyenek azokba kötnek bele, akiknél erősebbnek érzik magukat, mihelyt bebizonyosodik az ellenkezője, lapítanak, mint pók a sarokba.”
  • 17. Madarász 2011. április 07. 09:53
    „15. Katalin!

    Azokra nem mertek volna lőni, mert féltek volna, hogy a többiek meglincselik őket.”
  • 16. Madarász 2011. április 07. 09:50
    „Ez a moderátor kicsit tényleg túllő a célon, semmi csúnya szó nem volt a kimoderált két mondatban!”
  • 15. katalin85 2011. április 07. 09:49
    „Persze, köztük is vannank dolgos, normális életet elő emberek!DE!A többség...Sosem felejtem, hogy amikor boltba menetel közben megdobáltak vagy éppen trágár szavakkal illettek, amikor rájuk sem néztem, csak mentem az utcán vagy éppen az ablakból utánam köptek....De a legjobb az volt, amikor a buszmegállóban elém állt a roma kb. 9 éves kisfiú és kifejtette, hogy hogy megd...gna!!!!!Ezeket mivel magyarázzák?Csak mert nekik szabad?Mert ha beszólok, hogy nem kéne akkor már rasszista magyar vagyok???
    Embert nem kellene ölni, de lehetne normálisan viselkedni, de sajnos a többség nem tud,ezért ítélik el őket....Ez csak egy vélemény, mielőtt mindeki nekem esne!”
  • 14. fióka 2011. április 07. 09:46
    „ez az egész úgy bűzlik mint a pápusztai sajt beleértve a titkosszolgálatot is”
  • 13. Madarász 2011. április 07. 09:15
    „<moderálva>

    Az áldozatok között nincs egyetlen bűnöző, vagy maffiavezér sem, csak rendes, dolgos emberek.
    Szerintem azért van, mert gyávák hozzá, olyanra lőni, akinek a bandája kitekerheti a nyakukat, inkább védtelen emberekre, gyerekekre (!) támadtak.
    <moderálva>

    Származástól függetlenül az áldozatok rendezett körülmények között élő, dolgozó emberek és a gyermekeik voltak és ezt nyíltan ki is merték mondani, hogy ilyeneket választottak.

    Ilyenkor sajnálom, hogy nincs halál büntetés, mert ezeket a söpredékeket még hosszú évtizedekig parkettás, konditermes, könyvtáras börtönben fogják tartani a mi adónkból...”
  • 12. imre1964 2011. április 07. 07:42
    „Sajnos már a véleményünket sem irhatjuk meg mert törlik.
    Pedig csak az igazat írom de azt nem szabad.
    Szebb jövőt
    Reméllem 3-év múlva öntudatra ébred a nép és tudja hova kell tenni az X-et”
  • 11. győr5 2011. április 07. 07:41
    „Abba kéne hagyni már ezt témát, rádió, TV ezt harsogja, és nem hiszem, hogy korrekt a tájékoztatás .A hozzászólások pedig sajnos nem változtatnak semmin sem. Csak hergelik az embereket és elvonják a figyelmet másról.”
  • 10. Ddorf 2011. április 07. 07:06
    „Marian Cozma veszprémi esetében miért nem lehetett hozzászólni?
    Vajon azért mert romániai állampolgár volt,s nem magyar? Vagy a gyilkosok egy kiváltságos réteget képviselnek?
    Hogyan mükszik az emberi jogok+szabad vélemény kinyilvánítás? Vannak egyenlösebb rétegek?
    Hogy a félreértést ne keverjük bele: elöttem mindentöl függetlenül 2 emberke létezik: állati fajta és emberi fajta.”
  • 9. senechal 2011. április 07. 06:05
    „# 6. és 7
    assszem nem tartoztok a Homo sapiens halmazba, hanem valami homoid untermensch troll-félék lehettek.”
  • 8. Ovinkor 2011. április 06. 23:47
    „6. szebbjövőharcosa 2011.04.06. 19:15
    Hősök???

    Magyar banditák, akik minden ok nélkül lelőttek egy munkából hazafelé tartó embert.

    Remélem egyszer te is így jársz.”
  • 7. duhos2 2011. április 06. 19:39
    „romokauszt. :)”
  • 6. szebbjövőharcosa 2011. április 06. 19:15
    „HŐSÖK.”
  • 5. Sanyi32 2011. április 06. 18:34
    „De kemény banda! Az, hogy ártatlan embert ölnek, senkit nem érdekel? Kapnátok egy maflást bárkitől, sírva rohannátok haza... Őszinte részvétem minden áldozatnak!”
  • 4. kivagyokén 2011. április 06. 18:06
    „Eltakart arcú emberekkel beszélt, az azóta meghalt férfi.
    Akkor honnan tudják, hogy kivel beszélt?!”
23 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öt volt képviselőt érinthetne a különadózás

Összesen öt volt országgyűlési képviselőt érintene az a jogszabály-módosítás, amelynek… Tovább olvasom