Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Az egészségügyi bizottság döntései

Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága szerdai ülésén 99 módosító javaslatot vitatott meg, amelyeket az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvényjavaslathoz nyújtottak be.
A bizottság és a kormány is elutasította azt az ellenzéki módosító indítványt, amely arra irányult, hogy az egészségügyi tevékenység céljára használt ingatlan eladásából származó bevétel teljes összegét egészségügyi fejlesztésre lehessen felhasználni, szemben az eredeti javaslattal, amely a bevétel 50 százalékát jelölte meg. Rapi Katalin, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára indoklásként elmondta: a javaslatban szereplő 50 százalékon felül az egyes fenntartók dönthetnek úgy, hogy az értékesítésből származó teljes bevételt fejlesztésre fordítják.
Szintén nem támogatta a kormány és a bizottság többsége sem azt az ellenzéki javaslatot, hogy jelen törvény 2008. január elsején lépjen hatályba, valamint a megkötendő finanszírozási szerződéseket 2008. április 30-ig kelljen megkötni.
Elutasította a grémium többsége és a kormány képviselője azokat a kormánypárti és ellenzéki módosító javaslatokat, amelyek vidéki kórházakat „emeltek” volna be a súlyponti intézmények közé. Így leszavazták azt, hogy a bajai, a berettyóújfalui, a hódmezővásárhelyi, a karcagi, a siófoki, a soproni és a szigetvári kórház központi intézmény legyen. Ugyanilyen sorsra jutottak a főváros kezelésében lévő fekvőbeteg-intézmények is.
Elutasították azt a módosítót is, hogy az Országos Sportegészségügyi Központ, az ORFI és a Gerincgyógyászati Intézet összevonva súlyponti kórház legyen.
Rábólintott a bizottság és a kormány képviselője azokra a módosító javaslatokra, amelyek pluszkapacitásokat adnak az észak-magyarországi és a dél-alföldi régiónak. Észak-Magyarországon a tüdőgyógyászat, míg a Dél-Alföldön a sürgősségi ellátás aktív ágyszámát javasolták növelni a módosító indítványok.
Az egyes egészségügyet érintő törvényekhez benyújtott bizottsági módosító javaslatokról is szavaztak a képviselők.
Az egyik módosító szerint kikerülne a törvényjavaslatból az, hogy csak három egészségügyi szolgáltatót vehetne igénybe a beteg. A javaslatot a kormány képviseletében az Egészségügyi Minisztérium államtitkára és a bizottság is támogatta.
Támogatást nyert az az indítvány is, hogy 18 éves kor alatt nem kell vizitdíjat fizetni, és külön kormányrendelet határozza meg azon betegségcsoportokat, amelyek ellátása kúraszerűen történik, és ezen kezelésekre járóknak szintén nem kell majd fizetniük, illetve azok körét, akik kompenzációt kapnak.
A kormány és a bizottság támogatta azt a bizottsági módosítót, hogy aki legalább 20 alkalommal fizetett vizitdíjat (tehát elérte a hatezer forintos éves plafont), az ezen felüli orvoslátogatások díját a jegyzőtől visszaigényelheti, valamint megszavazta a bizottság azt is, hogy az ellátó intézmény külön szabályzatában mentességet adhat az intézményben dolgozó, vagy egyéb más helyről érkező egészségügyi dolgozóknak a vizitdíj megfizetése alól. Igennel szavazott a bizottság arról is, hogy a vizitdíj elszámolható legyen egészségpénztári szolgáltatásként is. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szelektív hulladékgyűjtésről Téten

„ Nincs biohulladékom, ami van, azt itthon komposztáljuk. Érthetetlen, miért akarnak… Tovább olvasom