Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Az eBay főnök a világ legbefolyásosabb nője

Ismét az internetes árverési portáljáról ismert vállalat első embere lett a világ legbefolyásosabb női vezetője.

Ismét Meg Whitman, az internetes árverési portáljáról ismert amerikai vállalat első embere bizonyult a világ legbefolyásosabb női gazdasági vezetőjének. A listáról távozott a sokáig elsőszámú Carly Fiorina, miután idén év elején el kellett hagynia korábbi cégét, a Hewlett Packardot.

A Fortune magazin által összeállított 50-es listát hasonlóan az egy évvel korábbi eredményekhez ismét az eBay élén álló Meg Whitman vezeti. Indoklásában a lap arra hivatkozott, hogy a virtuális világ egyik legfontosabb cége az eBay, amely az elmúlt időszakban az interneten túlmutató terjeszkedésbe is kezdett. A 7 új terület, amelybe Whitman vezetésével a társaság belefogott összességében 1,3 milliárd dolláros akvizíciókkal járt. Részben ennek a következménye, vélik a szakértők, hogy az eBay részvényei az elmúlt egy évben 30 százalékot estek.

A legnagyobb vesztes a korábban hosszú évekig a lista első helyezettje, Carly Fiorina. A menedzserasszony, miután feruárban távozott a HP éléről, nem tudott olyan új gazdasági pozícióban elhelyezkedni, amely indokolta volna, hogy a legbefolyásosabb nők között emlegessék. Visszatért ugyanakkor a rangsorba Martha Stewart, aki népszerű lakberendezési műsort vezetett és egy ilyen tevékenységgel bíró áruházlánc fő tulajdonosa is. Miután idén letöltötte a bennfentes tőzsdei kereskedelem miatt rá kiszabott börtönbüntetést, ismét aktív szerepet vállalt cégénél, amit a Fortune a 21. hellyel honorált.

A képzeletbeli dobogóra Whitman mellett Anne Mulcahy a Xerox elnök-vezérigazgatója, és a Sara Lee élelmiszeripari cégnél hasonló pozíciót betöltő Brenda Barnes került fel. Őket a televíziós műsorvezetőként ismertté vált, majd az üzleti életben is látványos sikereket felmutató Oprah Winfrey követi, míg az ötödik Andrea Jung az Avon vezetője lett.

A lista összeállítói az eredmények kapcsán hangsúlyozták, nem kizárólag az említett nők által vezetett vállalatok mérete határozta meg a helyezéseket, figyelembe vették karrierjük alakulását, illetve személyiségük társadalomra és kultúrára gyakorolt hatását is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kamarai állásfoglalás Győr régiós szerepéről

A Győr régiós szerepéről kialakult vitában érdekelteket egy asztalhoz ültették le. Tovább olvasom