Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

Az e-napló rendszere leállt a tanévkezdésre

Az Educatio Kft. és a szoftver jogtulajdonosa egymásra mutogat, a rendszer áll, a tanév viszont hétfőn elkezdődik.

Educatio: A Netkir miatt nem működik a Magiszter.net

- A Magiszter.net e-napló szoftverrendszer a jogtulajdonos döntése miatt nem működik - közölte az állami tulajdonú Educatio Kft., hangsúlyozva, hogy minden segítséget megadnak az érintett intézményeknek. Az Educatio Kft. egyébként az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával működik.

- Az elektronikus naplókkal kapcsolatos, folyamatban lévő közbeszerzési eljárás ideje alatt a jogtulajdonos Netkir Zrt. nem járult hozzá a rendszer augusztus 26. utáni üzemeltetéséhez, így az jelenleg nem elérhető - ez az Educatio honlapján olvasható. Az újabb eljárás szeptember közepére várható.

Ezt a szoftvert ténylegesen közel száz iskola használja, de ha a közbeszerzési eljárás változatlanul eredménytelen lesz, új e-napló rendszer után kell nézniük. "Az egységes rendszer kiépítésének célja éppen az ilyen piaci szolgáltatóktól való függőség és kiszolgáltatottság felszámolása" - hangsúlyozta az Educatio Kft.

Netkir: A rendszer az Educatiónál van

A Magiszter.net jogtulajdonosa viszont arra hivatkozik, hogy az iskolaadminisztrációs rendszert az Educatio NKft. üzemelteti, és a szervereket is ők biztosítják a rendszer futtatásához. "A rendszerhez és adataihoz a Netkir Zrt. nem fér hozzá. A leállás okát nem ismerjük, arról tájékoztatást nem kaptunk" - írták. A Magiszter.net szoftver országos felhasználási joga lejárt, de ez nem okoz automatikus leállást.

Hogy mi lesz a licenc meghosszabbításával, még nem tudni, pedig hétfőn már kezdődik a 2014/15-ös tanév.

Előzmények:

Korábban az Index arról írt: szerdára több száz iskolában leállt az e-napló-szolgáltatás, 400-500 iskolában nem tudják regisztrálni a tanulókat. A portálnak a Magisztert forgalmazó Netkir Zrt.-nél azt mondták, előzetesen nem volt tudomásuk a leállásról, okát sem ismerik. Szolgáltatás helyett az érintett 4-500 iskolában csupán az Educatio üzenetét olvashatják, amely szerint a folyamatban lévő közbeszerzési eljárás ideje alatt a jogtulajdonos nem járult hozzá a rendszer augusztus 26. utáni üzemeltetéséhez.

Az elektronikus adatkezelésre átállt iskolákban a papír alapú nyilvántartás teljesen megszűnt. Ha most hagyományos osztálynaplót rendelnének, több hónap kellene, amíg a vásárlás átfutna a központosított iskolarendszeren.

Emlékeztetőül: Balog Zoltán miniszter éppen egy nappal a leállás előtt jelentette be, hogy minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy sikeres legyen a következő tanév: "a hit abban, hogy összefogással meg tudják valósítani a céljaikat, a szándék a partnerségre, az együttműködésre, a bizalom és a szükséges infrastruktúra, taneszközök, tantermek, megfelelő tantervek és a pedagógusok". Holott már kedden sejteni lehetett, hogy leállhat az e-napló rendszer.

Az EMMI még januárban jelentette be, hogy nem kötelező, ugyanakkor ingyenes a köznevelési intézményeknek a 2013/2014-es tanévben a Magiszter rendszer használata - írja összefoglalásában a nol.hu. "Az intézmények így modern technológiára épülő, internet alapú rendszerben láthatják el a tanügy-igazgatási feladataikat". Július végén pedig azt közölték: az intézmények a korábban már alkalmazott tanügy-igazgatási rendszereket, e-naplókat használhatják, ennek érdekében az Educatio Nonprofit Kft. közbeszerzési eljárást ír ki, s annak feltételeit teljesítő szoftverek listájáról az intézmények - sikeres közbeszerzési eljárás esetén - 2014. augusztus közepétől értesülnek. Azt is közölték: mivel az intézményhálózat különböző igényeket mutat az intézményi adminisztrációs rendszerek irányába, amíg minden igényt kielégítő, egységes rendszer nem jön létre, az intézmények a saját tapasztalatuk alapján dönthetnek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: megkezdődött a bankok elszámoltatása

A nagyobbik kormánypárt kiemelte, a perek lezárultával a bankoknak minden egyes szerződéssel és… Tovább olvasom