Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 4°C Még több cikk.

Az adatvédelmi biztos a társasházi törvény módosítását javasolja

Az adatvédelmi biztos állásfoglalása szerint méltányolható a társasházak kamerás védelem iránti igénye - olvasható a Népszabadság csütörtöki számában.

A napilap az állásfoglalást ismertetve azt írta: Jóri András ezért a társasházakról és a lakásszövetkezetekről szóló törvény módosítását javasolja a kamerás védelem kiépítésének könnyítésére. Az ombudsman csak a közös tulajdonú helyiségekben, és kizárólag emberi élet, illetve vagyonvédelem érdekében engedné a bekamerázást.

Elképzelései szerint a kamerák felszereléséhez a tulajdonostársak legalább háromnegyedének hozzá kellene járulnia, és azok akkor működtethetők, ha a jogsértő cselekmények megelőzése, valamint bizonyítása más módszerrel nem érhető el. A kamerák e mellett nem irányulhatnának a tulajdonostársak külön tulajdonában álló lakások, helyiségek bejáratára - tartalmazza az állásfoglalás.

A Népszabadság beszámolt arról is: a hatályos szabályozás szerint minden tulajdonos hozzájárulására szükség van a társasházak közös használatú területein történő képfelvétel rögzítéséhez. Az adatvédelmi biztoshoz ugyanakkor számos panasz érkezik, amelyek arra mutatnak rá, hogy a tömeges jogsértés jellemző e területen, a társasházak többsége ugyanis akkor is kiépíti a kamerarendszert, ha nem minden lakó, csupán a többség támogatja a döntést.

Jóri András viszont úgy látja: a kamerás védelem iránti igény viszont a lakók nagy többségének támogatása mellett méltányolható.

Olvasóink írták

  • 3. rubina 2011. január 13. 10:02
    „Épp itt lenne az ideje, hogy valami megoldás szülessen a nem éppen tiszta elméjű lakók károkozásának megállítására. A Nádor u.-ban -konkrétan egy lépcsőházál- rendszeresen karcolják meg az autókat, a lépcsőházban tarthatatlan állapotok uralkodnak. És mindez egyetlen lakó miatt. Hozzáteszem, nem kisebbségi, még mielőtt bárki összefüggésbe hozná valaki is ezzel a problémakörel. Mindenki tudja, ki rongál, de fénykép nincs, tehát nem bizonyítható. A rendőrség mindennapos vendég arrafelé, és ők is tehetlenek. Éljen a kamera, akinek pedig takargatni valója van , vessen magára!”
  • 2. annobon 2011. január 06. 15:43
    „Tudjátok mi az? Bekamerázott társasház? = Való Villa! :)))”
  • 1. pozdorja 2011. január 06. 08:53
    „Hócipőm tele van ezekkel az adatvédelmi biztosokkal, meg ombudsmanokkal. Csak azt zavarja a biztonsági kamera, aki valami rosszban sántikál. A lakók és állampolgárok nagy része bizony örülne neki.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A minisztérium szerint az Emfesz megsegítése indokalatlan beavatkozás lenne

A földgázkereskedő Emfesz Kft. kormányzati "megsegítése", egy ilyen kormányzati intézkedés átmeneti… Tovább olvasom