Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Az Ab-hez fordulnak az indokolatlan kirúgások miatt

A törvény elfogadásával néhány hónap alatt 35 ezer ember kerülhet az utcára.

Alkotmánybírósághoz fordul a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), ha a parlament elfogadja azt a fideszes képviselői indítványt, amely szerint a közigazgatásban is lehetőség lenne a jövő évtől a munkáltató indoklás nélkül elbocsátására.

Varga László, a SZEF elnöke vasárnap az M1 Híradójának elmondta: a törvény elfogadásával néhány hónap alatt 35 ezer ember kerülhet az utcára. Hozzátette: a törvény azt eredményezi majd, hogy ha egy köztisztviselőt politikailag vállalhatatlannak tartanak, akkor szakmai munkájától függetlenül, minél egyszerűbben, kisebb költségvetéssel lehet elbocsátani. Ez ugyanúgy alkotmányellenes, mint a kormánytisztviselőket érintő hasonló rendelkezés - szögezte le.

Kósa Lajos, Tarlós István és Kovács Zoltán, fideszes országgyűlési képviselők hétvégén terjesztették az Országgyűlés elé a köztisztviselők jogállásáról szóló törvénymódosítást, amely szerint jövő év január 1-jétől a közszolgálati jogviszonyt a munkáltató felmentéssel indokolás nélkül megszüntetheti. Az új Országgyűlés még június 21-én fogadta el újra a Sólyom László államfő által visszaküldött, a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényt; a jogszabályt annak június 8-i elfogadását követően az államfő nem írta alá, hanem megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek.

A Ház zárószavazás előtt egy módosító csomag elfogadásával kibővítette a törvényt, annak hatálya alá vonta a közigazgatási államtitkárokat és a helyettes államtitkárokat, azaz a szakmai vezetőket; de nem változtatott azon a passzuson, amellyel az államfő nem értett egyet: így a munkáltatók a kormánytisztviselőket ezután indoklás nélkül menthetik fel

Olvasóink írták

  • 12. meir 2010. november 02. 06:37
    „3-as!!
    mas az "igeret" es mas a "valosag"!!ennyit mar igazan illene tudnod!!”
  • 11. load 2010. november 01. 22:22
    „9. Csetneky
    "Ha az Mszp karcsúsítja az államháztatást, az remek dolog, ha a Fidesz, az szörnyű. Igaz elvtársak? "
    Miről beszélsz ember!
    A költségvetési törvényjavaslat szerint a 2011. évi
    - bevételi főösszeg 13 079 153,4 millió Ft,
    - kiadási főösszegét 13 767 940,6 millió Ft,
    A bevételi főöösszeg bő négyszázmilliárddal nagyobb a 2010. évi költségvetési törvényben szereplőnél, míg a kiadási főösszeg több mint 230 milliárd forinttal nőtt.
    Hol van itt karcsúsítás?”
  • 10. gjozsi88 2010. november 01. 17:36
    „Csetneky!
    A különbség az, hogy a szocik regionális közigazgatásban és önkormányzati összevonásokban gondolkodva csökkentették volna a feladatokat, amihez kevesebb ember is kellett volna!
    A mostani javaslat a feladatokat és a rendszert változatlanul hagyva szeretné kevesebb létszámmal megoldani azt a munkát, amit eddig is lassan oldottak meg..!
    Ugye látható a különbség?”
  • 9. Csetneky 2010. november 01. 17:09
    „Ha az Mszp karcsúsítja az államháztatást, az remek dolog, ha a Fidesz, az szörnyű. Igaz elvtársak? Az a fő baj veletek, hogy soha nem azt nézitek, mit csinál, hanem azt, hogy ki csinálja. Szerintetek az Mszp nem tud rosszat tenni, a Fidesz pedig nem tud jót tenni. Amig ilyen szinten marad a gondolkodásotok, addig reménytelenek vagytok. De sebaj, mert szerencsére egyre kevesebben. Egyébként ha nem tudnátok, mindennek oka van. Tehát miért kell most karcsúsítani? Mert a böszme vezéretek elqurta! Az általa felvett kölcsönöket kell most visszafizetni, nagyrészt arra kell a pénz. Tehát gondolkozzatok el az ok-okozati összefüggéseken és egyperces néma felállással tisztelegjetek a nagy elquró előtt!”
  • 8. pancser 2010. november 01. 14:47
    „6.Nem kórházi személyzetre meg csecsemőgondozókra gondoltam tényleg. A hivatalokban meg nem kötelező dolgozni, ha kevés az apanázs. A lustaság a kényelem meg a jó fizetés ritkán járnak kart karba öltve a versenyszférában. Tessék átmenni a másik szektorba és nem nyavalyogni kéne!”
  • 7. Fürgeszarvas 2010. november 01. 11:44
    „5. pancser 2010.11.01. 10:20 Nagyon primitív gondolkodású lehetsz ! Mit gondolsz : a közszférában csak jól fizetett vezetők dolgoznak ? Ott is kispénzű ember a legtöbb dolgozó , és miután a vezetői gárdát lecserélték hűséges fideszes pártkatonákra (akik szakmailag nullák) , most őket rugdalja ki ez a kontár kormány ! Gondolkodni kellene,mielőtt a hülyeségeidet közzéteszed !”
  • 6. coment 2010. november 01. 11:42
    „A közalkalmazottak körét úgy látom, te tudatosan leszűkíted a polgármesteri hivatalban dolgozókra. Mert nem hiszem, hogy egy bölcsődei csecsemőgondozónőt, vagy egy kórházi szakápolót hatalmaskodással mernél vádolni.
    Ők megalázóan alacsony bérért dolgoznak létszámhiánnyal 3 műszakban, vagy a megengedettnél kétszer nagyobb csoportlétszámmal. Azt viszont elvárod, hogy ha betegen fekszel, akkor szakszerűen lássanak el, vagy hogy a gyermekeddel úgy foglalkozzanak mintha 5 gyerek lenne egy csoportban. És sorolhatnám még a tanárokat, tűzoltókat stb. Őket ugyanúgy érinti ez az intézkedés, mert hiába vannak kevesen, egyesek szerint még sokan vannak....De milyen árat fizetünk majd ezért? Nem forintban...”
  • 5. pancser 2010. november 01. 10:20
    „Közszféra? Azt hitték eddig ők a hatalom, most döbbenek rá, hogy szolgák. Nem sajnálok egyet sem, eddig azt hitték ők a valakik. Azt hiszik minket nem vágnak ki indoklás nélkül? Csak mi már megszoktuk! Győrben épül az Audi például, Kecskeméten a Merci stb. Munkaerőt keresnek!”
  • 4. neutral 2010. november 01. 08:35
    „Az nem vitás, hogy túl sokan dolgoznak a közszférában. Tenni kell valamit... Csak az nem fog működni, hogy nem szabják újra a feladatokat, csak a létszámot csökkentik.
    De egy pillanat! Létszámcsökkentés?? Az nem megszorítás?? De Ők nem ezt ígérték! Ez nincs az Ő szótárukban! Akkor most mi is van? Az utóbbi hetek csak a megszorításokról szóltak! "Válságadók" (nyilván az emberek ebből semmit sem fognak megérezni, OVi bácsi erre személyes garanciát ad), 3 millió ember személyes megtakarításinak lenyúlása 14 hónapon keresztül (mert OVi bácsi aggódik a nyugdíjunk miatt), most meg a közszféra leépítése (persze egy olyan sok éve dolgozó közalkalmazottat sem küldenek el, aki rendesen végzi a munkáját (gondolom pártpreferenciától függetlenül), ezt OVi bácsi szintén megígérte Brüsszelben a végkielégítéseket terhelő adó kapcsán).
    Nem vitatható, sok olyan pozitív intézkedés történt az elmúlt fél év alatt, ami elismerésre méltó...
    Viszont csodák nincsenek! Az a helyzet, hogy OVi bácsi kiscsoportosnak nézi az országot. Egy ötéves gyerekkel nem lehetne elhitetni ezt a sok maszlagot... Mi mégis megettük... Úgy kellett! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!”
  • 3. Fürgeszarvas 2010. november 01. 08:34
    „Egymillió új munkahelyet ígért Orbán ! Helyette "gyárt" egymillió munkanélkülit ! Ugye kedves 2/3-os szavazók már értitek ti is,hogy miért nem beszélt ez a ..... ember a programjáról a választások előtt ? Ha egy szóval lehet jellemezni ezt az embert,akkor csak a " hazúg-szemét" jelző illik rá !”
  • 2. meir 2010. november 01. 07:25
    „itt a "Kanaan" OV szerint!!
    a 35000 melos kirugasa?-az eredmenye az OV kanaan-nak!!”
  • 1. hehe08 2010. október 31. 23:15
    „miért is más a közszféra ?????
    értem, hogy sok lenne a visszaélés, de kicsit elkényelmesedtek......
    (tisztelet az igen kevés kivételnek!!!!!!!!)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baleset az M3-ason - Három autó ütközött

Három személyautó ütközött össze vasárnap este az M3-as Budapest felé tartó oldalán a 19-es… Tovább olvasom