Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Autópiac 2010: Megfordult a trend

Bár már tavaly is hatalmasat esett az autópiac, az idén még ehhez is képest is csaknem harmadával csökkenhetnek az új autó eladások.

Ezzel szemben az előrejelzések szerint a használtautók értékesítése 2010-ben „csupán" tíz százalékkal csökken, a válság hatására ugyanis a fogyasztói igények és a vásárlási szokások is átalakultak. Amellett hogy anyagilag jelenleg többen csak használt autót engedhetnek meg maguknak, az ár-érték arány is jóval fontosabb lett, és a vásárlók is tájékozottabbak, mint korábban – összegzi a piaci helyzetet Kozma Gábor a Lombard Lízing Csoport hálózati igazgatója.
 
Az elmúlt évek újautó-eladásának csökkenése komoly hiányt idézett elő a használtautó-kínálatban is, ráadásul a vásárlási kedv is csökkent. A használtautó eladások volumene emiatt szintén lecsökkent, de mégsem olyan drasztikus mértékben, mint az újautó értékesítés. Az új személyautók értékesítése a 2010-es előrejelzések szerint a tavalyi évhez képest csaknem 29 százalékkal esik majd vissza éves szinten, miközben a használt járművek értékesítése alig tíz százalékkal. „A hitelfelvevők száma 2010-ben szintén tovább csökkent, 30 százalékkal az előző évhez képest, s a készpénzes vásárlások még inkább előtérbe kerültek." – mondja Kozma Gábor a Lombard Lízing Csoport hálózati igazgatója. A törvényi változások hatására, például a hitelhez jutás feltételeinek jelentős szigorodása miatt egy másik korábbi tendencia is jelentősen megváltozott: hitel helyett a vásárlók sokkal inkább a lízingkonstrukciót részesítik előnyben."A vásárlók java érthető módon azért dönt inkább a néhány éves járművek mellett, mert az újat kevesen tudják ma már megengedni maguknak, s az elérhető hitelkonstrukciók is kedvezőtlenebbek, mint korábban." – teszi hozzá Kozma Gábor.

Érdekes tendencia az is, hogy bár az új autók értékesítésében már tavaly is zömmel a flottaeladások domináltak, sőt 2010 év végére ez az arány megközelítette az összes eladott új autó 70 százalékát, a használtautó-piacon viszont továbbra is szinte kizárólag magánszemélyek vásárolnak. Ők ugyanakkor már nem feltétlenül korábbi igényeik és elképzeléseik alapján választanak maguknak autót, emellett megváltoztak a finanszírozási körülmények is.


Szempontok, jellegzetességek

Míg korábban főleg az egyéni igények határozták meg az autóvásárlást, addig mára az „ár-használhatóság-praktikum-fenntarthatóság" négyese a döntő: a vásárlók főleg a sokat bíró, keveset fogyasztó, kedvező árfekvésű autókat keresik. Magyarországon az amerikai trenddel szemben a fiatal, keveset futott, kis motorral szerelt, rendezett származási- és szerviz-háttérrel rendelkező, lehetőleg magyarországi első-üzembehelyezésű autók a legkeresettebbek. Annak ellenére, hogy ma már egyre többet hallani a környezettudatos autóhasználatról, az autóértékesítések tekintetében a környezettudatosság jelenleg sem hazánkra, sem a kelet-európai régió országaira nem jellemző.

A hibrid autók ma még elsősorban az Egyesült Államokban divatosak, amit az ottani támogatások és kampányok is erősítenek. Míg az USA-ban például külön szervízhálózatok alakulnak hibrid autók javítására, és könnyedén találunk bioetanol meghajtású autókhoz kiépített kúthálózatokat, addig nálunk ez egyelőre alig jellemző. „A hazai kereslet általában két csoportra osztható: vagy a jó állapotú, szervizkönyves, vélhetően biztosan karbantartott, 3-5 éves átlagos futásteljesítményű, vagy az ötszázezer- egymillió forint közötti ársávba tartozó, még elfogadható állapotban lévő autót keresik az ügyfelek." – összegzi Kozma Gábor. „Mivel az első csoportból szinte alig van elérhető darab, a vevők kompromisszumra kényszerülnek, és itt jelennek meg a flottaparkos, magas kilométer futású, ámde legalább valamilyen szinten biztosan karbantartott autók." – teszi hozzá a szakember.

Gyakran előfordul az is, hogy a fiatal kor és az elfogadható esztétikai állapot miatt a kilométerórákat visszaállítják. Éppen ezért kiemelten fontos, honnan választunk használtautót. „A megbízható kereskedő ismérve a garancia- és szervizszolgáltatás, a tapasztalt, képzett személyzet, valamint a megfelelő finanszírozási ajánlat és ügyintézés (biztosítás, átíratás) biztosítása. Szintén a megbízhatóságot jelzi, ha a kereskedés neve és a telephelyen működő cég elnevezése megegyezik; a névváltogatást és a telephely váltogatást érdemes fenntartással kezelni." – tanácsolja a szakértő.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálra gázoltak egy idős férfit Mikepércsen, a 47-es főutat lezárták

Elgázolt egy gyalogátkelőn áthaladó idős férfit egy román kisbusz szerda reggel a 47-es számú főúton Mikepércs belterületén, a férfi a helyszínen meghalt. Tovább olvasom