Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Autópálya lehajtót épít a fejlesztő a Tóparkhoz

A Tópark fővállalkozója; a Bia Zrt. a területet az M1 autópályával összekapcsoló első, közvetlen le- és felhajtó megépítésével bízta meg a PORR Építési Kft.-t, a beruházás több mint 2 milliárd forintba kerül - közölte a fejlesztő Walker and Williams Investment Group az MTI-vel.
A 4,8 milliárd euró teljes fejlesztési értékű Tópark beruházás várhatóan 13 év alatt valósul meg. Az M7-M0-M1 autópályák közti területen már épül az első ütem. Ebben egy nettó 92 ezer négyzetméter területű irodapark és egy nettó 20 ezer négyzetméter szolgáltatási egységeknek helyet adó komplexum épül fel, továbbá az irodaépületek közvetlen közelében több mint 160 bérlakást is átadnak majd. Itt épül meg Magyarország legnagyobb bevásárló- és szórakoztatóközpontja, a Tópark Shopping Mall, nettó 89 ezer négyzetméter bérbe adható területet kínálva.

Ennek előkészítésére idén júliusban 20 millió svájci frank tőkét folyósított a fejlesztő Walker and Williams Investment Group. A fejlesztő cég áprilisban jelentette be, hogy mintegy 5-10 milliárd forintból 2012-re többféle közlekedési lehetőséget biztosító, úgynevezett intermodális központ épül a Tópark területén. A fejlesztés keretében idehelyezik a Törökbálint vasúti megállót, amely mellé P+R parkoló és kereskedelmi központ épül. A Tóparkot az M1 autópályával összekötő csomópont műszaki átadására 2010. júliusában kerül sor, az ideiglenes forgalomba helyezést követően, szeptember első felében pedig véglegesen birtokba vehetik az autósok az új utat. A projekt beruházási költsége várhatóan meghaladja a 2 milliárd forintot.

A Walker and Williams Investment Group (WWIG) egy zártkörű ingatlanbefektetési csoport, mely az 1 milliárd eurót meghaladó, önálló város- és városközpont-típusú projektekre koncentrálja tevékenységét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nézze meg szelvényét! Elvitték a kétmilliárdot az ötös lottón

Somorai László, a Szerencsejáték Zrt. szóvivője szombaton este elmondta, hogy az öttalálatos… Tovább olvasom