Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Audi: 12 millió támogatásra

"Az Audi Hungaria Motor Kft. továbbra is fontosnak tartja a kultúra, az oktatás és a sport támogatását, ezért idén ötvenezer eurót, körülbelül tizenkétmillió forintot fordít szponzorálásra ” – jelentette ki Jürgen Lunemann ügyvezető igazgató.
Az Audi miként eddig, úgy a jövőben is kizárólag olyan tevékenységeket támogat, amelyek innovatívak és magas értéket képviselnek. Ezért lett a világhírű német cég magyarországi leányvállalata a Győri Balett és a Győri Nyár főszponzora, s ezért támogatja a Győri Könyvszalont. Az oktatás területén a Lukács Sándor Szakképző Iskola, az egyetemmé vált egykori Széchenyi-főiskola, valamint a Budapesti Műszaki Egyetem élvezheti az Audi támogatását.
A sporttámogatásokban azt a filozófiát követi a vállalat, hogy legyen tömegeket megmozgató a rendezvény, kapcsolódjon Győrhöz, a folyók városához. Ennek szellemében támogatták 1999-ben a maratoni kajak-kenu világbajnokságot, s ezért lettek az idén megrendezendő triatlon EB szponzorai. Mindent összevetve az elmúlt hét évben az Audi százmillió forinttal támogatta a sportot, a kultúrát és az oktatást.
Kérdésünkre, hogy a Bayern München labdarúgócsapat támogatása után az Audi fontolgatja-e azt, hogy magyar futballcsapatot, esetleg kézilabdát szponzorál, Jürgen Lunemann sem igent, sem pedig nemet nem mondott. Azt viszont kifejtette: a Bayern München nemcsak focicsapat, hanem intézmény Németországban, amely igen jó reklámhordozó. „ A Bayernnek sokkal jobb teljesítményt kell nyújtania ahhoz, hogy az Audit szponzorként megtarthassa maga mögött " – jelezte Lunemann, hogy arrafelé más a mérce, s válaszából közvetve azért kiolvasható volt, magyar futballcsapat mezére egyelőre aligha kerül rá a négykarikás
Audi-embléma.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mindenkivel szót értek

A szegedi bölcsészkar angol tanszékén negyedszázaddal ezelőtt műfordítást tanító Göncz Árpádot… Tovább olvasom