Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Audi-ETO: a Larvikkal a BL-elődöntőért

A norvég Larvik lesz az Audi-ETO ellenfele a női Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A két csapat tavaly a KEK-ben a négy között találkozott, akkor a győriek örülhettek.

Kézilabda

A tegnapi bécsi sorsoláson eldőlt, hogy az

Audi-ETO a norvég Larvik ellen lép pályára a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Mivel az ETO csoportmásodikként jutott tovább az első összecsapást Győrben rendezik – ennek időpontja is biztos: március 17-én 16.15 óra, s az m1 élőben közvetíti a találkozót –, a visszavágót az egy héttel későbbi hétvégén rendezik. Róth Kálmán, a zöld-fehérek vezetőedzője úgy érzi, ötven-ötven százalék a továbbjutás esélye.
„ Könnyq ellenfél itt már nincsen, így tulajdonképpen mindegy volt, kit kapunk. Annyiból jó a norvég gárda, hogy személyes tapasztalataink vannak velük kapcsolatban a közelmúltból, hiszen tavaly a KEK-ben is összeakadtunk velük. Azóta nem nagyon változott a keretük, tele vannak világklasszis játékossal, de ugyanez ránk is elmondható. Mint már korábban is nyilatkoztam, amennyiben a csapatomnál minden rendben van, a sérültek felépülnek, akkor bármelyik együttes ellen reális győzelmi esélyünk van. Tavaly bebizonyítottuk, hogy legyőzhető a Larvik, idén is szeretnénk mi örülni a párharc végén, hiszen ezzel bejutnánk a négy közé, ami fantasztikus dolog lenne” – mondta Róth Kálmán.
A norvégokról annyit érdemes tudni, hogy a kapuban a dán olimpiai bajnok, Lene Rantala parádézik, a gólokat pedig a jobbátlövő Linn Kristin Riegelhuth szórja, aki jelenleg 50 találattal vezeti a BL góllövőlistáját. Rajtuk kívül is számos neves játékos alkotja a norvég bajnok keretét, így többek között Karoline Dyhre Breivang, Inger Sofie Heieraas, Elisabeth Hilmo, Kari Mette Johansen, Tonje Larsen, Brigitte Settem vagy az orosz Olga Csernova mind-mind ismert név a kézilabda világában.
Különösen figyelmeztető jel lehet, hogy a C csoportban igazán meg sem szorították a norvégokat: a dán Viborgot például 12 gólos „zakóval” küldték haza Larvikból (31–19), s oda-vissza könnyedén verték a horvát Podravka Koprivnicát és a német HC Leipziget. Egyetlen vereségüket is csupán az utolsó fordulóban szenvedték el, ez azonban már nem osztott-szorzott. Így is csak egy góllal, 32–31-re nyert a Viborg.
A Bajnokok Ligája további párosítása: Aalborg (dán)–Hypo NÖ (osztrák), Slagelse (dán)–

Krim Ljubljana (szlovén), Viborg (dán)–Lada Toljatti (orosz).
Ami a többi magyar csapatot illeti, a KEK-ben az FTC a dán GOG Gudméval, az EHF-kupában a Dunaferr a spanyol Elda Prestigióval, a Debrecen-Aquaticum pedig az ugyancsak dán Ikast Bordinggal találkozik a negyeddöntőben. Mindhárom magyar csapat idegenben kezd.
A játéknapok valamennyi kupasorozatban: március 17–18. és 24–25.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegeden nem forgalmaznak aranytömböket

Az arany világpiaci ára évek óta emelkedőben van, emiatt sokan befektetési céllal vásárolják e… Tovább olvasom