Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Átlagbér: bruttó 136.000 Ft

A reálkereset 2003 januárjában 17,1 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A bruttó átlagkereset 20,9 százalékkal, a nettó átlagkereset 22,6 százalékkal haladta meg a múlt év januárit, a KSH 4,7 százalékos inflációval számolt.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 2003 januárjában 136.000 forint volt. Ezen belül a fizikai foglalkozásúak
92.500 forintot, a szellemi foglalkozásúak 178.200 forintot kerestek.
Tavaly az év egészében a reálkeresetek 13,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a bruttó átlagkeresetek 18,3 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 19,6 százalékkal nőttek. A nemzetgazdaság legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásainál, valamint a költségvetési és társadalombiztosítási intézményeknél a teljes munkaidőben foglalkoztatottak létszáma 2003 januárjában 2,5 millió volt, ugyanannyi, mint egy évvel korábban.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete januárban 20,9 százalékkal haladta meg a tavaly januárit, ezen belül a versenyszférát 9,7 százalékos, a költségvetést 40,8 százalékos emelkedés jellemezte. Utóbbi terület magas keresetnövekedési ütemét a tavaly év közben történt illetményemelések áthúzódó hatása, valamint a januári kifizetésű 13. havi fizetés magyarázza.
A versenyszférában dolgozók átlagosan 116.300 forintot, ezen belül a fizikaiak 85.200, a szellemiek 178.200 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 181.700 forintot, ezen belül a fizikaiak 132.700, a szellemiek 201.300 forintot kerestek.
A legjobban fizető gazdasági ág 240.300 forinttal a pénzügyi tevékenység volt, ezt követte a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás
197.000, az oktatás 181.400, a humán-egészségügyi ellátás 176.700, az egészségügyi, szociális ellátás 160.100, a vegyipar 159.400 és a villamos-
energia-, gáz-, gőz-, vízellátás 141.300 forinttal.
Legkevesebbet, 71.000 forintot a textília-, textiláru-, bőrtermék-, lábbeligyártásban kerestek.
A nemzetgazdasági átlagos havi munkajövedelem 140.400 forint volt, ez 20 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A munkajövedelem kereseten felüli része idén januárban munkavállalónként átlagosan 3,1 százalék volt.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kylie Minogue belezúgott Olivier Martinez-be

Az ausztrál popénekesnő, Kylie Minogue kijelentette: mindennél és mindekinél jobban imádja új… Tovább olvasom