Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Átadták a Jedlik Ányos-díjakat

Átadták az ez évi Jedlik Ányos-díjakat - a Magyar Szabadalmi Hivatalban (MSZH) rendezett pénteki ünnepségen Bendzsel Miklós, az MSZH elnöke, valamint Németh Tamás,a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára mondott köszöntőt.

Az MSZH közleménye szerint Jedlik Ányos-díjban részesült Jamrik Péter villamosmérnök, a Novofer Távközlési Zrt. vezérigazgatója, a Novofer Alapítvány alapítójaként, amely "két évtizede gondozza, szervezi az idők során kiemelkedő súlyúvá vált Gábor Dénes-díj intézményét; működése hozzájárult az iparjogvédelmi tudatosság javulásához".

Molnár Imre vegyész, magyar és európai szabadalmi ügyvivő, a Danubia Szabadalmi és Jogi Iroda Kft. ügyvezetője több évtizedes értékteremtő szerves- és gyógyszerkémiai tárgyú találmányokkal és iparjogvédelmi peres ügyekkel kapcsolatos munkássága és meghatározó jelentőségű nemzetközi szakmai szervezői tevékenysége elismeréseként vehette át a díjat.

Jedlik Ányos-díjban részesült Orbán Gyula vegyészmérnök, a humán és állati gyógyhatású készítmények kutatás-fejlesztésére szakosodott CHEMOR Kft. igazgató-tulajdonosa, aki "különösen jelentős tudományos és üzleti sikereket ért el az alkotótársaival kidolgozott, világviszonylatban is új méhészeti készítményeivel".

A díjazottak között van Szabó Zoltán gépészmérnök, a GEA EGI Energiagazdálkodási Zrt. elnöki tanácsadója, korábbi elnöke, kinek négy évtizeden át kulcsszerepe volt a Heller-féle erőművi hűtőrendszer fejlesztésében, a léghűtésű hűtőtornyok továbbfejlesztésében, szabadalmi bejelentések kidolgozásában.

Jedlik Ányos-díjban részesült Veisz Ottó agrármérnök, az MTA doktora, s az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézet igazgatóhelyettese, a kalászosok kutatásának nemzetközileg is elismert művelője, aki harminchárom növényfajta szabadalmi, illetve növényfajta-oltalmi bejelentésben szerepelt nemesítőként.

Honoris causa Jedlik Ányos-díjban részesül Beck Mihály akadémikus, a Debreceni Egyetem professzor emeritusa, az MTA Kémiai Kutatóintézet kutatóprofesszora

Posztumus ismerték el Honoris causa Jedlik Ányos-díjjal Mayer Farkast, Rátz Tanár Úr Díjas szerzetes-tanárt, Jedlik Ányos életművének jeles kutatóját.

A Jedlik Ányos-díjat a Magyar Szabadalmi Hivatal elnökének kezdeményezésére az ipari és kereskedelmi miniszter alapította 1996-ban, a magyar szabadalmi rendszer centenáriumi évében, a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenység, valamint a kiemelkedő színvonalú és hatékonyságú iparjogvédelmi munkásság elismerésére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A rendőrök mentettek meg a kihűléstől egy határsértőt

A rendőrök mentettek meg a kihűléstől egy szerbiai határsértőt, a férfi a járőrök elől egy… Tovább olvasom