Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

Árvíz - Összefogásból épült ház Felsőzsolcán

Gazdasági társaság és önkormányzat összefogásával épül három ingatlan a nyár eleji árvíz által leginkább sújtott Felsőzsolcán, az első elkészült házat pénteken adták át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban.

Ezek a házak nagyobb biztonságot nyújtanak a természeti katasztrófák, így az árvíz ellen is. A monolit vasbeton lakóház alapkövét szeptemberben tették le, a technológiának és szakértelemnek köszönhetően pedig péntekre az egyik beköltözhetővé vált, és a másik kettő is hamarosan.

A svájci érdekeltségű Holcim a három épület megépítéséhez összességében 28 millió forint támogatást nyújtott. Budapest III. kerületi önkormányzata 8,3 millióval segített, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat pedig egyenként kétmillió forintos támogatást nyújtott a házak berendezéséhez.

A jövőben biztonságban érezheti magát az árvízkárosult három gyerekes Dudás család Felsőzsolcán, akiknek oda lett a lakásuk 2010 júniusában.

Nem tehetünk különbséget a nélkülözők között aszerint, hogy az ország melyik településén élnek, katasztrófa esetén a szolidaritás nem állhat meg Óbuda-Békásmegyer határainál, ezért is éreztük kötelességünknek, hogy lehetőségeinkhez mérten segítséget nyújtsunk egy felsőzsolcai fedél nélkül maradt családnak - mondta Bús Balázs, Budapest III. kerület, Óbuda-Békásmegyer polgármestere.

A monolit vasbeton technológia nagy előnye az időtállóság és a természeti katasztrófák elleni nagyobb biztonságot adó szerkezet. Ez az épület és a hamarosan elkészülő másik két monolit lakóház például szolgálhat arra, van tartós, masszív megoldás, s kevesebb, mint 60 nap alatt megépíthető - mondta Richard Skene, a Holcim elnök-igazgatója.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ennyi lesz a nyugdíja a 40 évet dolgozó nőknek

Az első kalkulációkat követően még csak körülbelül évi 6 ezer érintettről szólt a fáma, nem sokkal később 11 ezer, negyven év munkaviszony után nyugdíjba vonuló nőről beszéltek. Tovább olvasom