Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Árvíz - Homokra és emberi erőre is szükség lenne a védekezéshez

Homokra és emberi erőre is szükség lenne az árvízi védekezéshez a Borsod megyei Sajóecsegen, ahol a folyó mindkét irányból körbeölelte a falut.

Boldva felől szinte megközelíthetetlen a település, a 26-os számú főútról a vasúti átjáró után rendőrök állítják meg a forgalmat, ugyanis néhány száz méter után az utat is birtokba vette a folyó. Bár az utat keresztben végigrakták homokzsákokkal, jókora az elöntés. A belterületre, például a polgármesteri hivatalhoz csak gyalogosan, gumicsizmában lehet bejutni. A helyiek közül egyesek a hátukra vesznek másokat, többen csak így jutnak be az említett területre, így próbálnak hazajutni, vagy épp a védekezéshez szükséges eszközt biztosítani.

Rabi József, a település független polgármestere az MTI-nek azt mondta, homokra és segítségre is szükségük van, jelenleg mintegy 300-an vesznek részt a munkában, de hatalmas a víz. Tájékoztatása szerint már 25 házat érint közvetlenül az árhullám, de ezen épületek száma folyamatosan nő, és jelenleg is esik az eső.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felborult és meghalt egy motoros Tinnyén

Meghalt egy motoros csütörtökön a Pest megyei Tinnyén, amikor eddig ismeretlen okból felborult a… Tovább olvasom