Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 22°C | 32°C Még több cikk.

Ártatlanul ült a cégvezető

Nyolcvanmillió forintra perli az államot az a holland vállalkozó, aki négy hónapot töltött előzetes letartóztatásban, mivel a hegyeshalmi határátkelőnél tavaly novemberben több mint ezer darab Extasy tabletta került elő a táskájából.
Antoon Falise már nem vádlott.
A fehér borítékot feltehetően más csempészte oda, Antoon Falise ellen még vádat sem emeltek, az ügyészség bizonyíték hiányában lezárta az eljárást.
Merész állítás, de megkockáztathatjuk: Falise hat-hét évet kapott volna, ha márciusban nem derül ki az egyik határőr vallomásából, hogy a férfit egy névtelen telefon alapján állították meg. A hívás egy móri telefonfülkéből érkezett, hogy kitől származott, arra nem derült fény.
A Fejér megyei városhoz a venlói holdingigazgatónak annyi köze volt, hogy éppen oda készült, amikor átvizsgálták a határon. Az autóüléseket gyártó cégek tulajdonosa arra figyelt fel ugyanis, hogy a Magyarországon és Hollandiában megbízott két ügyvezető igazgató egymás kezére játszik.
A magyar megbízott egy bt.-t alapított, amely a Falise által kialakított infrastruktúrára és piacra építve működik együtt a kinti igazgatóval, akit ezért még tavalyelőtt kirúgott a tulajdonos.
Azon a bizonyos napon, november 18-án a móri cég vezetőjét kívánta elszámoltatni, de csak a fogdáig jutott el. A DNS-vizsgálat kimutatta, hogy Falise soha nem fogyasztott kábítószert, vallomások sora igazolta, hogy nem állt érdekében a drogkereskedelem. Indulása előtt egyébként betörtek holland irodájába, de nem vittek el semmit... Az ügyészség bizonyíték hiányában júniusban zárta le az eljárást, előtte Antoon Falise négy hónapot előzetes letartóztatásban, kettőt lakhelyelhagyási tilalom alatt töltött Magyarországon. Mint elmondta, ennek során cége csődbe ment és megszűnt, mivel a közterheket nem tudta fizetni.
– Amikor hazamentem, sajtótájékoztatót tartottam, próbáltam magam rehabilitáltatni, mivel az üzleti életben mindenütt elterjedt ez a kábítószerügy. A lányom a mai napig is ezt hallja némelyektől: „ szerintem az apád nem tiszta ” – vallja az ötvenöt éves vállalkozó, akinek az erkölcsi sérelmen, a börtönben elszenvedetteken túl mintegy 175 millió forint kára keletkezett, s még házát is eladta, hogy hiteleit visszafizethesse, mivel erre hónapokig nem volt módja. Mindezért negyvenmillió forint vagyoni és negyvenmillió forint nem vagyoni kártérítést igényel.
A megyei bíróság tegnap kezdte tárgyalni az ügyet, de határozatot egyelőre nem hozott. Az államot alperesként az Igazságügyi Minisztérium jogi előadója képviselte, aki a kártalanítási igény elutasítását kéri. Az ügyészség nyilatkozatára támaszkodva úgy vélekedett: ha valakinek a táskájában drogot találnak, az természetes módon eljárást von maga után, igaz, hogy Falise kezdettől fogva állította, hogy a kábítószert más csempészte oda, de ez igencsak szokványos védekezés. Vagyis elvárható lett volna, hogy a csapdába csalt férfi átnézze a táskáját egy ilyen hosszú út előtt. A felperes képviselője viszont azt hozta fel érvként, hogy a holdingigazgató hetente jár Magyarországra, neki mindennapos volt ez az ezerkétszáz kilométer. Hozzátette azt is: ha már decemberben kiderül, hogy a határőrség névtelen bejelentést kapott, Falisének talán nem kellett volna ennyi időt a börtönben tölteni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Védőnők sztrájk után

Országosan a védőnők 60 százaléka vett részt a hétfő reggeli kétórás figyelmeztető sztrájkban.… Tovább olvasom