Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Ároktői banda - Elsőfokú ítélet januárban várható

Az ügyészség korábban tényleges életfogytiglant kért, a védelem viszont felmentést, vagy legalábbis jóval enyhébb büntetést látott indokoltnak.
Az ároktői banda ügyében január 6-án hirdeti ki elsőfokú ítéletét a Fővárosi Törvényszék - jelentette be az ügyben eljáró tanács elnöke a büntetőper csütörtöki tárgyalásán.

A csütörtöki tárgyaláson iratismertetés és öt vádlott utolsó szó jogán előadott védekezése várható. Január 6-án délelőtt a hatodik vádlott is szólhat az utolsó szó jogán, majd aznap kora délután kihirdeti elsőfokú ítéletét a Fővárosi Törvényszék.

A vád szerint a hat büntetett előéletű, jobbára szoros családi kapcsolatban álló férfi 2008-2009-ben tucatnyi alkalommal támadt éjszaka, maszkban idős emberekre otthonukban, és súlyosan bántalmazta, megkötözte őket, hogy értékeiket megszerezze. A 70-80 éves sértettek a támadások után órákig vagy akár fél napig is megkötözve feküdtek, betömött szájjal fuldokolva, esetenként bordatöréssel, mire felfedezték és kiszabadították őket.

A bűncselekmény-sorozatnak két halálos áldozata volt.

Az ügyész korábban a hat vádlott közül ötre nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés, számos minősített rablás, testi sértés, személyi szabadság megsértése és más súlyos bűncselekmények miatt tényleges életfogytiglant kért. A védelem viszont felmentést, vagy legalábbis az ügyészi indítványnál jóval enyhébb büntetést látna indokoltnak, a vádlottak többsége tagad, de vannak, akik magukra és társaikra terhelő vallomásokat is tettek.

A vádlottak közül már tavasszal többnél is megszűnt az előzetes letartóztatás és helyette házi őrizetet kellett elrendelni, mert lejárt az előzetes letartóztatás törvényben rögzített akkor még négyéves felső határa. Az elhúzódó eljárás miatt parlamenti képviselők felvetésére nyáron vizsgálat indult, mely elsősorban a késlekedő szakértőket okolta.

Októberben két vádlott megszökött házi őrizetéből, de napokon belül kézre kerítették őket Svájcban, ezután előzetes letartóztatásba kerültek, amikor pedig novemberben a törvény erejénél fogva újabb vádlott előzetes letartóztatása szűnt volna meg, a parlament módosította a szabályokat, így a kiemelkedően súlyos, elsősorban élet elleni bűncselekmények elkövetőinél már nincs felső határa az előzetes letartóztatásnak. Jelenleg mind a hat vádlott előzetes letartóztatásban van.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kevesebb az iskolakerülő

Az iskolai hiányzások száma két tanév alatt csaknem negyven százalékkal csökkent. Tovább olvasom