Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Áremelésre kényszerülnek a fuvarozók

Akár 15 százalékos költségnövekedést is jelenthet a fuvarozóknak az, hogy szigorították az Európai Unióban a vezetési és pihenőidőre vonatkozó szabályokat. Bizonyos fuvarokat ezentúl csak két gépkocsivezetővel lehet lebonyolítani – mondta a Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) főtitkár-helyettese.
Az EU mind a 27 tagállamában szigorították a vezetési és pihenőidőre vonatkozó szabályokat, emiatt a sofőröknek minden második héten 45 órás, és minden héten 24 órás egybefüggő pihenőidőt kell kivenniük – mondta az MKFE főtitkár-helyettese. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy kéthetente 2 napig, minden héten pedig 1 napig állnia kell a kamionnak, vagy két sofőrrel kell elindulniuk. A heti pihenőidő alapesetben eddig is 45 óra volt, de ezt 36, vagy akár 24 órára is csökkenthették a sofőrök, attól függően, hogy a telephelyükön vagy azon kívül pihentek. Az elmaradt pihenéseket később azonban pótolniuk kellett – tette hozzá Karmos Gábor.

A napi pihenőidőre vonatkozó szabályok is szigorodtak. A gépkocsivezetőknek egyhuzamban legalább 11 órát kell pihenniük. Két részletben is pihenhetnek, de akkor az elsőnek legalább 3 órásnak, a másodiknak pedig legalább 9 órásnak kell lennie, vagyis ebben az esetben 11 helyett 12 óra a kötelező napi pihenőidő. A szigorítást megelőzően a sofőrök akár három részletben is kivehették napi pihenőjüket.

Karmos Gábor szerint a szigorított szabályozás 5-15 százalékos költségnövekedést eredményez a fuvarozóknál, akik ezt valószínűleg hamarosan beépítik tarifáikba. A bírságok is borsosak lesznek, az új rendelet május 1-jétől lép hatályba – tette hozzá.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fáklyás felvonulással emlékeznek a holokausztra áldozataira

Vasárnap este rendezik meg a hagyományos Élet Menete fáklyás felvonulást Budapesten. A békés… Tovább olvasom