Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Arany érdemjel

a köz szolgálatáért

Rábatamási–Jobaháza körjegyzője szerint mindenkinek a legnagyobb jóindulattal intézik az ügyeit. Noha ismeri a mondást, mely szerint senki sem lehet próféta a saját hazájában, úgy érzi, a helybeliek többsége elfogadta.
Varga Tivadarnénak, Rábatamási–Jobaháza körjegyzőjének az önkormányzati és területfejlesztési miniszter „A köz szolgálatáért” érdemjel arany fokozatát adományozta. Varga Tivadarné 1967-ben, érettségi után kezdett a közigazgatásban dolgozni és azóta megszakítás nélkül ezen a területen tevékenykedik. Kezdetben ügyintézőként Rábapordányban, Bágyogszováton, majd Farádon adóügyi előadóként dolgozott.
– Annak idején vezetőim arra ösztönöztek, hogy ne állapodjak meg az érettséginél, tanuljak tovább – idézi fel a múltat Vargáné. – Akkoriban a legtöbb ügyintéző – köztük én is – a kétéves tanácsakadémiát végezte el. Ez a végzettség lehetővé tette, hogy vb-titká-

rok legyünk. Így a hetvenes évek végén Bágyogszovátra kerültem, itt 1984-ig dolgoztam. Azután Kapuvár következett. Közben az Államigazgatási Főiskolán folytattam tanulmányaimat.
Varga Tivadarnét 1991-ben szülőfalujába és lakóhelyére, Rábatamásiba hívták jegyzőnek. Bár elégedett volt kapuvári munkahelyével, némi családi biztatásra mégis váltott és hazatért. Öt éve pedig két falu, Rábatamási és Jobaháza körjegyzője.
– Munkatársaimmal, de magammal szemben is maximalista vagyok, ennek ellenére jól kijövünk egymással – jegyzi meg.
Azt mondja, a faluért, a lakosságért dolgoznak, mindenkinek a legnagyobb jóindulattal intézik az ügyeit.
Noha a mondás szerint senki sem lehet próféta a saját hazájában, úgy érzi, a helybeliek többsége

elfogadta.
Arra a kérdésre, hogy vonzó-e a jegyzői pálya, ekképpen válaszolt.
– Nem akarom sajnáltatni magamat és a jegyzőkollégáimat, de nem könnyű a mi munkánk. Rengeteg a jogszabály, egyre több a hatáskör és ezek között nem könnyű eligazodni. Ráadásul egy községi polgármesteri hivatalban nincs olyan szakosodás, mint a városban. Itt szinte mindenhez értenie kell az embernek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Segítünk a Presztízs díjas pályázatok megírásában

Egy héttel ezelőtt jelent meg a Lapcom Kft. Délmagyarország Kiadó pályázati felhívása a 2006-os… Tovább olvasom