Kisalföld logö

2018. 04. 24. kedd - György 14°C | 23°C Még több cikk.

Anyja levágott fejével ment be a rendőrségre egy japán fiú

Édesanyja levágott fejét vitte a rendőrségre egy 17 éves japán fiú.
A fiú a rendőrségen a legnagyobb nyugalommal mesélte el, hogy meggyilkolta alvó édesanyját. "A feje itt van a zacskóban" - mutatott a nála lévő csomagra. Azonnal járőr indult a helyszínre, ahol megtalálták az asszony megcsonkított holttestét. Az anya éppen kedden lett volna 47 éves.

A fiút gyilkosság gyanújával letartóztatták. A kihallgatáson többek között elmondta: "jó lenne, ha nem lenne a világon háború és terror. Teljesen mindegy, hogy kit öltem meg."

Tanítási idő alatt a fiú a szülői háztól távol lakott öccsével együtt, hogy könnyebben jussanak el az iskolába. Anyjuk hetente járt hozzájuk mosni. A gyilkossággal gyanúsított fiatalkorú mostanában nem járt be az órákra és pszichiátriai kezelés alatt állt.

Japánban egyébként nem ez az első ilyen eset. Tíz éve például egy 14 éves tanuló fejezte le 11 éves társát, és a fejet az iskola kapuja elé rakta. A tettes pszichiátriára került, mert életkora miatt nem volt büntethető, az ügyből pedig nagy társadalmi vita kerekedett. A parlament módosította a vonatkozó törvényt, és 16 helyett már 14 éves kortól lehetett javítóintézetbe küldeni a gyerekeket. Idén végül 12 évre szállították le a korhatárt, miután 2004-ben egy 11 éves kislány brutálisan kivégezte egy osztálytársát, és a vita újra fellángolt.

hirado.hu/MTI

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zavaros helyzet Vádemelési javaslat

Malina Hedvig ellen

Kabul/Iszlámábád» Zavaros helyzet alakult ki Afganisztán és Pakisztán határán hétfőn,… Tovább olvasom