Kisalföld logö

2016. 10. 01. szombat - Malvin 13°C | 23°C

Anyák napi ajándéktoplista

A legkedveltebb ajándék az anyukáknak az örök virág, azt követi az  édesség.
Anyák napjára ajándékként a konyhai edény és a mindent vágó olló végleg kiszolgált - legalábbis erre a következtetésre lehet jutni a Markant  osztrák tanácsadó cég  felméréséből. Az 500 megkérdezett személy által megnevezett tíz legkedveltebb ajándék közül az első helyen a virág áll, nyomában az édesség és a vásárlási utalvány következik. 

A megkérdezettek 58 százaléka - ugyanannyian, mint tavaly - akar  ajándékokat vásárolni anyák napjára. Közülük 74 százalék virágot, 17  százalék édességet, 16 százalék vásárlási utalványt akar adni a  mamának, 15 százalék meghívásokkal kedveskedik majd, tíz százalék  könyvet, 8-8 százalék illatszereket és ékszereket, hét százalék pedig textilneműt fog ajándékozni. 

Kiderült, hogy idén várhatóan összesen 120 millió euró értékben  vásárolnak majd Anyák-napi ajándékokat, ami a Markant szerint 14  millióval elmarad a tavalyi költekezéstől, és körülbelül megegyezik  a 2003-ban erre a célra kiadott összeggel. A fejenként kiadott összeg előre láthatólag 34-ről 31 euróra csökken 2003-hoz viszonyítva.  
Idén a nők átlagosan 30, a férfiak 36 eurót költenek anyák napja alkalmából ajándékokra. Utóbbiak az ajándékozók számát tekintve is  többségben vannak: 63 százalékuk készül megajándékozni édesanyját, vagy partnerét, míg nőknél ez az arány 53 százalék. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szép magyar beszéd ünnepe volt

A hétvégén rendezték meg az idei Kazinczy-versenyt, amelyre az ország valamennyi területéről jöttek.… Tovább olvasom