Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 21°C Még több cikk.

Antifasiszta tüntetőket vertek meg a Jászai Mari téren

Két békés tüntetőt vertek meg egy antifasiszta megmozdulást követően Budapesten, a Jászai Mari téri villamosmegállóban.

Tájékoztatta minderről a Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság vasárnap az MTI-t.

A szervezet közleménye szerint a sértettekhez mentők hívtak, a feltételezett támadókat pedig előállították. Az MTI megkeresésére Tóth Eszter, a BRFK sajtóügyeletese a Jászai Mari téri incidens kapcsán elmondta: február 13-án, szombaton este fél nyolckor a Jászai Mari téren két, fiatalokból álló csoport szóváltásba keveredett, majd az egyik fiatal férfi többször is megütötte, megrúgta a másik csoport egyik tagját. A XIII. kerületi rendőrkapitányság garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított ismeretlen tettes ellen.

Az MTI azon kérdésére, hogy a történtek összefüggésben állhatnak-e az atrocitást megelőzően rendezett antifasiszta demonstrációval, a BRFK sajtóügyeletese annyit mondott: még vizsgáljak a történtek pontos körülményeit.

Szombaton délután a fővárosban több antifasiszta szervezet az újjáéledő fasizmus, a szélsőséges megnyilvánulások elleni tiltakozott. Az újlipótvárosi Hollán Ernő utcában több vezető szocialista politikus is megjelent.

A szónokok mintegy háromszáz ember előtt azt hangsúlyozták: Magyarországon megjelent a verbális fasizmus, ez ellen minden demokratikusan gondolkodó embernek tiltakoznia kell, mert a második világháború is ezzel kezdődött, és sok millió áldozatot követelt.

A rendőrök által biztosított rendezvényen jelen volt Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke és több szocialista országgyűlési képviselő, valamint több fővárosi politikus és közéleti személyiség.

Az antifasiszta demonstrációt arra reagálva tartották meg, hogy szombaton szélsőséges csoportok - rendőri bejelentés nélkül, magánterületen - megemlékeztek arról, hogy 1945. február 11-én a budai Várban rekedt német és magyar katonák megpróbáltak kitörni a szovjet hadsereg ostromgyűrűjéből. A szélsőségesek megemlékezésének helyszínén az MTI tudósítói semmiféle incidenst nem tapasztaltak.

Olvasóink írták

  • 12. Agent 2010. február 18. 17:34
    „Hogy is mondta a szemkilövetés / válogatás nélkül összeverések után kormánypárti politikusunk? "Kellett nekik odamenni...":)”
  • 11. Reális 2010. február 16. 12:56
    „Csak 300 embert érdekelt az uszítás!”
  • 10. hehe08 2010. február 16. 08:12
    „ez ugyanolyan ostoba és hazug hiszti mint amikor tavasszal a szélsőjobbosoknak nevezett emberkék között szállt a hír, hogy izrael megtámadja magyarországot.......
    a sok ostoba abba is hogy bele élte magát.....
    most meg ti dőltök be hazugságoknak.....
    hát mondom én, hogy vicc!!!!!!!

    (majd amikor megírja az újság, hogy két magyar állampolgár kivégzett ismét egy nénikét akkor legyél ilyen nagyon együttérző!!!!!, de a nénikét sajnáld, mert neki jár, nem pedig a magyarállampolgárnak!!!!)
    perszei ilyen híreket itt te nem fogsz olvasni......”
  • 9. hehe08 2010. február 16. 08:08
    „ne láss rémeket.......!!!!”
  • 8. meir 2010. február 16. 01:55
    „Majd ha netan kozuluk-(jobboikos gyerekek)-kalapalnak el parat,akkor is tessek ilyennek lenni,es elviccelni az egeszet!!OK????
    mert meg olyasmirol is lesz itt szo tobbszor is!!!elore mondom;nehogy meglepetes erjen barkit is!!!”
  • 7. hehe08 2010. február 15. 21:23
    „vajon a támadók miből látták, hogy antifasisztákkal van dolguk??????????
    vicc.....

    a kislány miből tudta, hogy jobbikosok voltak?????
    lehet, hogy biztonsági őr volt az illető.... az is majdnem olyan mint a gárda ruha......
    ráadásul amióta betiltották a gárdaruhát nem is nagyon látni embereket benne, csak rendezvényeken.....
    .
    .
    ne lássunk már sárkányt ha nincs is......
    .
    vagy szívjunk kevesebb füvet.... :)))))”
  • 6. geza11 2010. február 15. 18:04
    „Micsoda véletlen! Effajta tömegrendezvények után mindíg akad balhé.
    Így jobb az elvtársak PÍÁRJA !!!”
  • 5. SC 2010. február 15. 16:14
    „Kékszemű roma?Hát olyant hol látni?”
  • 4. szocdem 2010. február 15. 11:30
    „Antifasiszta tüntetőket vertek meg?

    Majdnem Fideszes kopogtatógyűjtőt is megvertek a ....... Jobbikosok.

    Tegnap Jobbikos kitűzőt viselő fiatalok (ketten gárdabugyiban meg bakancsban) megtámadtak egy 17 éves Fideszes kislányt Bp.-en, aki diákmunkásként gyüjtött a Fidesznek. A kopogtatócédulákat akarták tőle elrabolni.
    VAlóban intelligens, politikusan fellépő emberek ezek, még szerencse hogy vannak. (TAlán ennyire nem szimpatizál velük senki, hogy elkeseredettségükben a rabláshoz folyamodnak, hogy egyáltalán egy jelöltet tudjanak szerepeltetni?)
    Nem lesz ez jó így ....

    Ha az antifasiszták majd nem mernek utcára se lépni kik következnek??? A kékszeműek?? Vagy a romák? Esetleg mindkettő csoportba tartozók??”
  • 3. Csetneky 2010. február 15. 09:06
    „Először azt írják, hogy kettőt vertek meg, utána meg azt, hogy egyet. Akkor most mi történt? Esetleg osztódással szaporodtak, mint az egysejtűek? Így lett a 150-ből is 300? Nevetséges és siralmas is egyben!”
  • 2. hehe08 2010. február 15. 08:29
    „Tanuk vannak? vagy csak ők állítják????
    ismerjük azon oldal szavahihetőségét.......”
  • 1. Diák 2010. február 14. 23:15
    „Tiltakozom a vörös terror ellen, a kommunizmus kisértete ellen, Kádár apró dögei ellen, a málészáju orvosgyalázo ellen. A pénzünk nem vész el, csak illegálisan gazdát cserél.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

BKV-ügy - Bencze: újabb gyanúsítottak is lehetnek

˝A rendőrség birtokában van minden olyan bizonyíték, dokumentum, amelyek felhasználásával le tudják… Tovább olvasom